
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi bíróság melletti ügyészség megszüntette az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tavaly július végén iktatott feljelentése nyomán indított eljárást. Az egyesület a Súrlott Grádicson végzett szakszerűtlen felújítási munkálatokat kifogásolta.
2015. április 27., 17:062015. április 27., 17:06
2015. április 27., 17:062015. április 27., 17:06
A feljelentés értelmében az ingatlan tulajdonosa és a felújítási munkálatokat jóváhagyó építész figyelmen kívül hagyta a törvényes előírásokat, amelyeknek betartása kötelező a műemlék épületek esetében, és a szóban forgó 19. századi emblematikus ingatlan tetejét, tetőterét, ablakait, ajtóit nem hagyományos anyagokból újították fel.
Az ügyben, melyet a a Maros megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya vizsgált ki, kihallgatták tanúként Gheorghiu Petru Alexandru építészt is, aki kijelentette, hogy a restaurálási munkálatokat eleinte nem a megfelelő anyagokkal végezték, de jelenleg ezeket megfelelőkkel helyettesítik. Gheorghiu azt is elmondta, az engedélyezett felújítás feltételeinek betartása a kivitelező és a tulajdonos feladata, neki majd csak az átvételi jegyzőkönyv megszerkesztésekor kell ellenőriznie azt, hogy tiszteletben tartották-e, vagy sem az előírásokat. A bűnügyi osztály jelentéséből az is kiderül, hogy az ingatlan építkezési engedélyét, amely eredetileg 2015 márciusáig szólt, egy évvel meghosszabbították.
Megkerestük Kovács István Dávidot, a Demokratikus Marosvásárhelyért Egyesület vezetőjét, aki a kezdetek óta figyelemmel kíséri a felújítást, és civil eszközökkel harcol a munkálatok szakszerű elvégzéséért. Kovácsot meglepetésként érte a hír, és elmondta, már feljelentette a tervezőt, továbbá írásbeli magyarázatot kért a város főépítészétől arról, hogy valóban törvényes keretek között állította-e ki az építkezési engedélyt. A kérdésre egyelőre nem érkezett válasz. Továbbá elzárkózott a párbeszédtől Nicolae Băciuţ, a Maros Megyei Kulturális és Örökségvédelmi Igazgatóság vezetője is, aki jóváhagyta a felújítási engedélyt. „Ez az ügy ismét egy hamiskás, fű alatt elintézett dolog” – fogalmazott Kovács István Dávid.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!