Visszaesett a kultúra iránti igény

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Koronka központjában rendezett épületben zajlik a közművelődési élet – legalábbis az, amit annak nevezhetünk klasszikus értelemben. Azonban kiderült: bár nagyon jók a feltételek, kevesen töltik be a színpadot és a nézőteret.

Gligor Róbert László

2016. szeptember 29., 18:082016. szeptember 29., 18:08

Az ingatlant 2013-ban javíttatta fel az önkormányzat. A következő évben a nyárádmenti LEADER-program keretében népviseleti darabokat és hangosítási rendszert vásároltak az intézmény számára. Az épület külsőleg és belsőleg egyaránt megújult, már csak néhány dolog van, amit még az elkövetkezőben meg szeretnének oldani: a klubhelyiségben új padlózatot kell kialakítani, az épület jól felszerelt konyhájában pedig gőzelszívókat felszerelni. Ugyanis az épületben néha kisebb családi rendezvényeket is lebonyolítanak, ilyenkor jól fog egy korszerű helyiség, ahol a felszolgálandó élelmet átmelegítik, tálalják – mutat rá Takács Szabolcs polgármester.

A településen van kulturális élet, ha nem is pezseg. Az iskolai közművelődési rendezvények, előadások nagy része a kultúrotthonban zajlik. A házasok körében is kialakult egy kis csoport, amely Székely Erika vezetésével színdarabokat, bohózatokat tanul be, és a téli időszakban, szilveszteri buli vagy farsangi rendezvény keretében bemutatja.

Az idei tavasz folyamán több rendezvénynek is házigazdája volt a kultúrotthon: Maros Megye Tanácsa támogatásával a Bekecs Néptáncegyüttes egy turné keretében Koronkában is színpadra lépett, ugyanezen intézmény égisze alatt idén is megrendezték A faluban muzsikálnak című színvonalas hagyományőrző néptánc-találkozót, amelyen még bolgár csoport is fellépett. Ugyancsak a tavasz végén a helyi Új utcaiak egy csoportja tanult és mutatott be színdarabot Szöszke Sándor vezetésével.

Egyre kevesebb érdeklődés mutatkozik azonban a néptánc iránt. Néhány éve a fiataloknak volt egy tiszavirágéletű tánccsoportjuk, aztán a kisebb korosztály került a figyelem középpontjába: számukra kezdték el a néptáncot oktatni a Bekecs hivatásos táncosai, ám az érdeklődés csökkenni kezdett, végül már csak lányok jelentek meg a táncórákon.

A fiatalság körében is visszaesett a kultúrélet iránti igény – derül ki a beszélgetés során. A sport iránt viszont nem, ezért a téli időszakban a kultúrotthont ilyen célra is használják a helyiek, ilyenkor idősebbek és fiatalok egyaránt előszeretettel vesznek részt az itt szervezett asztalitenisz és célbadobó bajnokságokon.

Amikor arról érdeklődünk, hogy a koronkai emberek mennyire igénylik a közművelődési rendezvényeket, a községvezető visszafogottabb hangot üt meg. Amint mostanában máshol tapasztalható, falunapok vagy hasonló rendezvények alkalmával nagyobb az érdeklődés, még az elszármazottak is hazatérnek, máskor azonban jóval szerényebb a közönség részvétele. Amikor a tavasz folyamán a két rangos néptáncműsort megszervezték, az ingyenes előadáson 70–80 személy ült az amúgy 200–250 férőhelyes nézőtéren, ami önmagában is sokatmondó tény. Mi lenne akkor, ha például tíz lejt kellene fizetni? – tette fel magának a kérdést a polgármester.

A jelenlegi állapot nem megfelelő, ezért ezen is javítani kíván Takács Szabolcs. Első lépésben hamarosan versenyvizsgát ír ki az önkormányzat egy olyan személy alkalmazására, aki vezetni fogja a községháza épületében elhelyezett, de jelenleg nem működő községi könyvtárat és a szomszédos kultúrotthont. Remélhetőleg lesz olyan jelentkező, akinek szívügye is lesz a közművelődés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe