
Fotó: Gligor Róbert László
Tizenkét lány vonult színpadra vasárnap este Ákosfalván, a Marosszék Szépe megyei szépségverseny harmadik kiadásán. A részvevők közel fele marosvásárhelyi volt, és a címek is szinte mind a megyeközpontba kerültek.
2016. augusztus 22., 18:192016. augusztus 22., 18:19
Utcai viseletben, Marosszék Szépe feliratú pólóban vonult színpadra vasárnap este a tizenkét lány Ákosfalván: Csizmadia Brigitta (15 éves, Nyárádgálfalva), Nyárádi Izabella (18, Segesvár), Bereczki Emese (14, Nyárádszentbenedek), Molnár-Fekete Vivien (19, Marosvásárhely), Szabó Bernadett Beáta (16, Marosvásárhely), Rafi Mária Ramona (17, Nyárádszentimre), Puskás Csenge (16, Székelyvaja), Albert Edina (16, Marosvásárhely), Kodó Ottilia Klementina (17, Harasztkerék), Marton Andrea Noémi (16, Marosvásárhely), Orbán Barbara Beáta (16, Marosvásárhely) és Nyárádi Zsófia (15, Káposztásszentmiklós). Az utcai mellett a lányoknak fürdő- és estélyi ruhában is fel kellett vonulniuk nemcsak a közönség, hanem a zsűri előtt is, amelyben a következők ültek: Balázs Tünde tavalyi Marosszék Szépe királynő, Simon Margit Krisztina tavalyi Miss Bikini, Spisák György kömlői jegyző, Tóth Károly, a Tóth Panzió tulajdonosa, Krausz Tünde kömlői önkormányzati munkatárs és Szabó Gabriella madari óvodaigazgató
A több napos felkészítés után a lányok nemcsak a megtisztelő címekért léptek a közönség elé, megmutatni szépségüket, tehetségüket, hanem számos díj is ösztönözte őket. Az ákosfalvi önkormányzat minden lánynak 500 lejes részvételi díjat biztosított, különböző cégek és magánszemélyek virágokat, ékszereket, köröm- és szépségápolási utalványokat, kozmetikai csomagokat, smink- és fodrászati szolgáltatásokat ajánlottak fel a legszebbeknek, emellett az önkormányzat további 400, 300 és 200 lejes ráadással jelentkezett a győzteseknél.
Így érthető izgalommal vonultak fel a lányok a végső tiszteletkörre, és várták az eredmény kihirdetését. Az éjfél utáni pillanatokban Marosszék idei legszebb lányának Albert Edinát nevezték meg, akinek fejére a tavalyi királynő tette fel a diadémot, első udvarhölgyévé Nyárádi Izabellát, másodikká Szabó Bernadett Beátát jelölték. A Miss Bikini címet a tavalyi nyertestől Molnár-Fekete Vivien vehette át.
A színpadról való levonulás és az utolsó csoportképek elkészülte után Bernadett bevallotta: tavaly is részt vett itt, idén Nyárádszeredában is megméretkezett, most pedig azért nevezett be, mert be akarta bizonyítani magának, hogy jobb is tud lenni, és ez sikerült is. Meglepte a zsűri döntése, és ez is sarkallja, hogy tovább folytassa a modellkedést. Izabella első alkalommal lépett színpadra, ezért nem számított sikerre, de boldog, és talán folytatná máshol is a fellépéseket. Ide azért jelentkezett, mert sok jót hallott, és szeretett volna tapasztalatot szerezni, no meg jól érezni magát a vakációban. Vivien úgy véli, a legtöbb lány azért nem vesz részt szépségversenyen, mert nincs önbizalma. Ezt szerette volna javítani őmaga is ezzel az első szereplésével, és boldog a siker, valamint az itt szerzett tapasztalat miatt.
Orbán Ágota és Tóth Zsuzsa az ákosfalvi önormányzat munkatársaiként szervezik évente a versenyt, ezért igen nehéz hetet tudnak maguk mögött, de elégedettek, mert a lányok ügyesek voltak, és néhány nap alatt sikeresen elsajátították a koreográfiát. Az idei díjak és nyeremények értékben és mennyiségben is többek voltak a tavalyinál, ezért remélik, a következő évben nemcsak a támogatás, hanem a fellépő lányok száma is nőni fog. Ugyanis ha lesz elég jelentkező, jövőre is számíthatunk erre az ákosfalvi műsorszámra – ígérte a két szervező.
Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.
Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.
Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.
Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.
Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
szóljon hozzá!