„Az első benyomásom az, hogy alapvetően jól sikerült az idei Vásárhelyi Forgatag” – válaszolta érdeklődésünkre Portik Vilmos, a főszervezők egyike. Bár akadt néhány negatív visszajelzés is, a többség elégedett volt az új helyszínnel.
2016. augusztus 29., 18:322016. augusztus 29., 18:32
„A családosok örültek, hogy a Ligetbe költöztünk, hogy árnyas helyen játszhattak a gyerekeik” – fogalmazott Portik. A szervezők számításai szerint Marosvásárhely lakosságának egyharmadát sikerült megmozgatni, valamelyik rendezvényre kihívni. A gyermekprogramok mellett igen nagy népszerűségnek örvendett a Borudvar, illetve a Szféra, ahogyan a SzínházForgatag rendezvényeit is telt ház kísérte.
A negatív hozzászólásokat a Facebookon tették közzé, ahogy Portik fogalmazott: „Vásárhelyre jellemző az olyan kisebb csoportok léte, amelyek mindig elégedetlenek valamivel, nem arra összpontosítanak, ami jó, hanem csakis a negatívumokra”. De minden megjegyzést, véleményt figyelembe vesznek, elemeznek, hogy levonják belőle a tanulságokat – mondta a főszervező.
Mindezt Soós Zoltán társ-főszervező is megerősítette, aki kérdésünkre úgy fogalmazott, hogy „talán ez volt a legsikeresebb forgatag, a helyszín, a folyamatos bővítés, fejlesztés szempontjából is”. A javítanivalókról szólva Soós elmondta: a nagyszínpad elhelyezésén és programjain kell majd változtatni jövőre, hogy jobban megközelíthesse a közönség, illetve, hogy a „nosztalgiaegyüttesek” mellett másokat is meghívjanak.
A Forgatag egyes programjainak megszervezését civil alapítványok, szervezetek vállalták, most velük is leülnek a főszervezők, és átbeszélik, hogy melyek voltak a legsikerültebb rendezvények, illetve milyen változtatásra lesz szükség a jövőre nézve.
Hétfőre összesítették a szervezők a fesztivál adatait. A becslések szerint a 367 programpont több mint 90 ezer látogatást generált, legtöbben az esti koncerteken vettek részt, minden este megtelt a Sportcsarnok előtti tér forgatagozóval.
A Ligetben naponta körülbelül 18 ezer ember fordult meg. Az Aranykakas udvarán megrendezett programok mintegy kétezer érdeklődőt vonzottak. A legtöbben a Slam Poetry bajnokság országos döntőjén voltak, amit Balogh Tamás nyert meg. A Borudvarban a négy nap alatt 2082 poharat adtak ki, a borfogyasztók 60 százalékban fehér bort ittak, 20 százalékban fogyott a rozé és ugyanannyiban a vörös bor. A szervezők számításai szerint 3–4 ezer ember járt a Forradalom utcai udvarban.
A Marosvásárhelyiek világtalálkozója immár negyedik alkalommal hívta haza az elszármazottakat kicsit együtt ünnepelni. A délelőtti pikniken, valamint az esti gálán összesen 1500-an vettek részt, főként marosvásárhelyiek és magyarországiak, de volt, aki Dániából, Svédországból, Izraelből, vagy épp Amerikából érkezett haza nosztalgiázni.
A Forgatag ideje alatt minden nap megtelt a Kultúrpalota is, szerdán a megnyitó gálára, csütörtökön az operettgálára, pénteken Csányi Sándor előadására, szombaton a Világtalálkozó gálájára tértek be a marosvásárhelyiek, vasárnap délelőtt verbunkverseny, míg délután nótaest csalogatta a közönséget.
Az első alkalommal megszervezett Erdélyi Pálinka- és Párlatversenyre több mint harminc termelő több mint száz mintát küldött be, közülük 17 bizonyult aranyérmesnek. A verseny győztese az oroszhegyi Ambrus Levente vilmoskörtéje lett, a Forgatag Pálinkája címet pedig a székelyudvarhelyi Mátyás József fekete ribizlipálinkája nyerte.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!