Fotó: Boda L. Gergely
Idén nem kerüli el Marosvásárhelyt a Boldogasszony zarándokvonat. Az érdeklődők május 21-én, csütörtökön este fél héttől gyülekezhetnek a vasútállomáson a zarándokok üdvözlésére.
2015. május 18., 16:312015. május 18., 16:31
Május 21-én negyedik alkalommal indul Budapestről a Boldogasszony zarándokvonat a hétvégén tartandó csíksomlyói búcsúba. Csaknem 800-an utaznak majd a 15 kocsiból álló szerelvényen, és a kezdeményezés népszerűségét jelzi, hogy már április közepén foglalt volt valamennyi hely.
A vonat többek között útba ejti Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Maroshévízt, Gyergyószentmiklóst, Madéfalvát és Gyimesbükköt. A zarándokok ellátogatnak a történelmi Magyarország ezeréves határára is. Valamennyi állomáshelyen főpapok, lelkipásztorok fogadják az utazókat, szavaikat közvetítik a vonatrádión is, amely első ízben üzemel majd a szerelvényen. Szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt az utasok, pünkösdvasárnap pedig a Gyergyószentmiklóson tartandó szentmisével ér véget a zarándoklat.
A marosvásárhelyi megálló „házigazdája” az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros Megyei Szervezete. A szervezet közleménye szerint az esemény jó alkalom arra, hogy a kihangosított vonat zarándokaival együtt fohászkodjunk nemzetünk lelki megújulásáért. A rövid ünnepség és közös éneklés után ft. Oláh Dénes főesperes áldásával indul tovább a szerelvény.
Jobb lefedettséget, rövidebb várakozási időt, gyorsabb reagálást a panaszokra – ezeket várják a marosvásárhelyi tömegközlekedési vállalattól a buszozók, akiknek csak 43 százaléka elégedett az utazással. Az igazgató válasza: sok minden nem tőlük függ.
Semmi nem maradt élve a Kis-Küküllőben a Parajdról érkező sóhullámok után – nyilatkozta kedden Székely Annamária, a Maros megyei környezetőrség igazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a nagy haltetemek még a folyó fenekén vannak.
A Kis-Küküllő vízének magas sótartalma miatt keddre virradó éjszaka egy órakor ismét leállították a dicsőszentmártoni vízüzemet.
Mintegy 700 ezer liter vizet osztott ki a Maros megyei katasztrófavédelem és az Aquaserv szolgáltató hétfőn a Kis-Küküllő mentén élőknek. Mindemellett az elpusztult halak begyűjtése is folyamatban van a sóval szennyezett folyónál.
Öt helyszínen, ötven zenei előadóval szervezik meg Marosvásárhelyen a városnapokat június 26–29. között. Idén 14 díszpolgári címet osztanak ki, tizenegy ország küldöttsége látogat ide. Kétmillió lejt különít el erre a város helyi forrásokból.
Bő két napos szünet után újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban. A jó hírt a város polgármestere jelentette be vasárnap este a közösségi oldalán.
Jelentősen csökken a Korond-patak vízének sótartalma az elmúlt időszakban – tájékoztat a Maros megyei vészhelyzeti bizottság, amely arról is beszámolt, hogy kiszedték a Kis-Küküllőből a döglött halakat és halivadékokat mentettek.
A vasárnap esti vízminták eredményei függvényében döntenek a dicsőszentmártoni vízüzem újraindításáról – nyilatkozta a Székelyhonnak vasárnap reggel Sipos Levente, az Aquaserv igazgatója.
Előbb a Korond-patak földfelszíni eltűnése számított a sóvidék leglátványosabb történésének, aztán megjelentek a bányafelszíni lyukak, majd nőttek és nőttek – határon innen és túl szinte mindenkit ez foglalkoztatott.
Továbbra is kritikus a helyzet a parajdi bányakatasztrófa miatt sóval szennyezett Kis-Küküllő vízgyűjtő területén, az illetékes hatóságok sürgősségi intézkedéseket hoznak a lakosság védelme és vízellátása érdekében – közölte pénteken a prefektúra.
szóljon hozzá!