
Fotó: Boda L. Gergely
A héten kezdődött el a gyerekek óvodába való beíratása. Amint azt az általunk megkérdezett intézményvezetőktől megtudtuk, egyelőre nem kell tartani a gyereklétszám-csökkenéstől.
2015. május 14., 11:142015. május 14., 11:14
Április 27-étől kezdődött azoknak a gyerekeknek a beíratása, akik már ebben a tanévben is óvodába járnak és jövőre is óvodások lesznek. Május 11-étől lehet beíratni azokat a gyerekeket, akik eddig nem jártak óvodába. A határidő mindkét esetben augusztus 1-jén jár le.
Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: minden gyereknek próbálnak helyet biztosítani. „Természetesen vannak kedvenc óvodák, kedvenc pedagógusok, s mindenki oda szeretné íratni a gyerekét, de ez nem így működik. Megyeszinten körzetenként mindenhol annyi csoport lesz, ahány gyermek van” – tájékoztatott Illés Ildikó. Idéntől számítógépes nyilvántartást vezetnek a gyerekekről, mert gyakran megtörtént, hogy egy-egy szülő több helyre is beíratta a gyerekét, és ez kedvezőtlenül befolyásolta az ősztől alakulandó csoportlétszámot. A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, a törvény értelmében az előkészítő osztállyal kezdődik a kötelező oktatás, de ismerve az óvodai nevelés jótékony szocializációs hatásait, mindenképp ajánlott.
Antal Levente a Gernyeszeg községben működő tanügyi intézményeket igazgatja. Elmondta: a tél folyamán másfél román nyelvű csoportra, a magyar tagozaton pedig nyolc csoport jóváhagyására adtak le kérvényt a tanfelügyelőségen. Ezeket tavasz végén mind jóvá is hagyták: így a gernyeszegi óvodában egy román és két magyar csoport indul, Teleken pedig egy fél román csoport (utóbbi azt jelenti, hogy egyik héten van, másik héten pedig szünetel az oktatás). Ezenkívül a magyar tagozaton Körtvélyfáján három, Péterlakán, Erdőcsinádon és Marosjárán egy-egy csoport indult. Az igazgató szerint a télen leadott kérvényekre későiek a tavasz derekán érkező válaszok, mert abban az esetben, ha nem hagynak jóvá egy csoportot, le kell építeni a tanerőt, és korántsem biztos, hogy az óvodapedagógus ősszel el tud helyezkedni. Antal Levente nem tart attól, hogy nem fognak betelni a helyek, hiszen amint fogalmazott: faluhelyen pontosan ismerik a gyereklétszámot, és ennek függvényében igénylik a csoportokat. A jövő tanévben ugyanannyi csoport indul mint az ideiben, tehát nincs érezhető gyereklétszám-csökkenés, viszont a 2016–2017-es tanévben már számolniuk kell azzal, hogy valószínűleg egy csoporttal kevesebb indul.
Vincze Csilla, a marosvásárhelyi Fecske napközi vezetője elmondta: az előző évekbeli tevékenységeik vonzzák a szülőket, de az áprilisban és e hónapban szervezett nyílt napjaik is nagy érdeklődést váltottak ki. A tanintézet koordinátorától megtudtuk: az óvodába 4 csoportot kértek (3 magyart és egy románt), a napközibe pedig összesen 10-et: 4 román és 6 magyar csoportot. A napközi vezetője elmondta, nem tart sem a túljelentkezéstől, sem attól, hogy ne lenne elég gyerek.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!