Fotó: Gligor Róbert László
Néhány nap múlva becsengetnek az iskolákban. De vajon milyen körülmények között kezdhetik a tanulást a gyerekek? Erre kerestük a választ néhány Maros megyei vidéki iskolánál.
2016. szeptember 07., 19:452016. szeptember 07., 19:45
2016. szeptember 07., 19:462016. szeptember 07., 19:46
Csíkfalva községben is végeztek kisebb munkálatokat – mondta el érdeklődésünkre Balogh Tünde igazgatónő. A községközponti iskolában a folyosókat és a délutáni oktatás tantermét javították fel, az udvaron térrendezést végzett az önkormányzat. A jobbágyfalvi régi tanintézetet már nem használják, itt egy termet felújítottak, és folyamatban van egy iskolamúzeum kialakítása benne. A hét folyamán még lesznek apróbb javítások a falvak iskoláinak épületein. Az eddigi munkálatok elvégzése főleg az önkormányzatnak köszönhető, de voltak adományozó szülők is – tette hozzá az intézményvezető.
Gyulakuta községben is figyeltek arra, hogy jobb körülményeket teremtsenek a tanulóknak. Ravában idén felszámolták a kinti illemhelyet, az iskolaépületben belső mosdóblokkot alakítottak ki, és megoldották a vízellátást. Gyulakután mindhárom iskolaépületben belső meszeléseket végeztek, hasonlóképpen a kelementelki iskolában is, míg az új óvodában védőburkolatokat szereltek fel. A kelementelki, havadtői és gyulakutai óvodák udvarán biztonságos játszótereket hozott létre saját forrásaiból az önkormányzat – tudtuk meg Kovács Zoltán igazgatótól és Varga József polgármestertől.
Nyárádgálfalva községben is elvégezték a szükséges javítási munkálatokat. Nyárádgálfalván egyelőre csak kinti illemhely van, de azt felújították, kimeszelték, míg az épületben egy osztályban szalagparkettát fektettek le. A szentháromsági iskolánál járdát és lépcsőt építettek, Nyomáton tavaly és tavalyelőtt korszerűsítették az iskolát és óvodát, így ott most nem volt munkálat, Nyárádszentlászlón pedig a héten fejezik be a javítást. Itt az a gond, hogy az épület nem az önkormányzat, hanem az egyház tulajdona, így közpénzből nem költhetnek rá. A szülők segítségével végzik a javításokat, hiszen itt egy évtizede nem történt hasonló munkálat – részletezte Gáspár Ildikó igazgatónő.
Mezőcsávás községben idén nem végeztek munkálatokat, mert az iskolák nagyjából rendben vannak – legalábbis ott, ahol még működnek, mert fogyatkozóban van a gyereklétszám – jegyezte meg Szabó József Levente polgármester.
Jedd községben sem eszközöltek különös beruházást, hiszen két éve az iskolákban volt egy nagyobb korszerűsítési és bővítési projekt európai beruházási forrásokból. A jeddi iskolaudvart viszont a közeljövőben rendezni kell, ennek tervei most készülnek, továbbá az óvodások az iskola épületében kezdik a tanévet, mert az óvodaépületet korszerűsíteni szeretnék – mutatott rá Bányai István polgármester.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
szóljon hozzá!