Van, ahol még kinti illemhely várja az iskolásokat

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Néhány nap múlva becsengetnek az iskolákban. De vajon milyen körülmények között kezdhetik a tanulást a gyerekek? Erre kerestük a választ néhány Maros megyei vidéki iskolánál.

Gligor Róbert László

2016. szeptember 07., 19:452016. szeptember 07., 19:45

2016. szeptember 07., 19:462016. szeptember 07., 19:46

Csíkfalva községben is végeztek kisebb munkálatokat – mondta el érdeklődésünkre Balogh Tünde igazgatónő. A községközponti iskolában a folyosókat és a délutáni oktatás tantermét javították fel, az udvaron térrendezést végzett az önkormányzat. A jobbágyfalvi régi tanintézetet már nem használják, itt egy termet felújítottak, és folyamatban van egy iskolamúzeum kialakítása benne. A hét folyamán még lesznek apróbb javítások a falvak iskoláinak épületein. Az eddigi munkálatok elvégzése főleg az önkormányzatnak köszönhető, de voltak adományozó szülők is – tette hozzá az intézményvezető.

Gyulakuta községben is figyeltek arra, hogy jobb körülményeket teremtsenek a tanulóknak. Ravában idén felszámolták a kinti illemhelyet, az iskolaépületben belső mosdóblokkot alakítottak ki, és megoldották a vízellátást. Gyulakután mindhárom iskolaépületben belső meszeléseket végeztek, hasonlóképpen a kelementelki iskolában is, míg az új óvodában védőburkolatokat szereltek fel. A kelementelki, havadtői és gyulakutai óvodák udvarán biztonságos játszótereket hozott létre saját forrásaiból az önkormányzat – tudtuk meg Kovács Zoltán igazgatótól és Varga József polgármestertől.

Nyárádgálfalva községben is elvégezték a szükséges javítási munkálatokat. Nyárádgálfalván egyelőre csak kinti illemhely van, de azt felújították, kimeszelték, míg az épületben egy osztályban szalagparkettát fektettek le. A szentháromsági iskolánál járdát és lépcsőt építettek, Nyomáton tavaly és tavalyelőtt korszerűsítették az iskolát és óvodát, így ott most nem volt munkálat, Nyárádszentlászlón pedig a héten fejezik be a javítást. Itt az a gond, hogy az épület nem az önkormányzat, hanem az egyház tulajdona, így közpénzből nem költhetnek rá. A szülők segítségével végzik a javításokat, hiszen itt egy évtizede nem történt hasonló munkálat – részletezte Gáspár Ildikó igazgatónő.

Mezőcsávás községben idén nem végeztek munkálatokat, mert az iskolák nagyjából rendben vannak – legalábbis ott, ahol még működnek, mert fogyatkozóban van a gyereklétszám – jegyezte meg Szabó József Levente polgármester.

Jedd községben sem eszközöltek különös beruházást, hiszen két éve az iskolákban volt egy nagyobb korszerűsítési és bővítési projekt európai beruházási forrásokból. A jeddi iskolaudvart viszont a közeljövőben rendezni kell, ennek tervei most készülnek, továbbá az óvodások az iskola épületében kezdik a tanévet, mert az óvodaépületet korszerűsíteni szeretnék – mutatott rá Bányai István polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért