Tájékoztató ülésekre és ingyenes szakképzésre hívják a nyárádmenti gazdákat, vállalkozókat vagy vállalkozás indításában gondolkodó személyeket. A határidők szorosak, a helyek száma korlátozott.
2015. március 22., 15:362015. március 22., 15:36
A pályázni szándékozó vagy támogatásban részesülő gazdák, vállalkozók szakmai képzése kötelező pályázati feltétel. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a felnőtt lakosság folyamatos képzése elengedhetetlenül szükséges a falusi közösségek fennmaradásához, gazdasági életképességéhez – állítja a Nyárádmente LEADER Egyesület, amely a közeljövőben tájékoztatókat és képzéseket szervez és támogat a Nyárádmente mezőgazdászai, turisztikai szereplői és kisipari vállalkozói részére, amelyek során ismereteiket gyarapíthatják. A tudásátadás nem csupán elméleti síkon történik, a képzések szerves részeként, tanulmányi utak keretében gyakorlatok megismerésére is lehetőség nyílik.
Az egyesület a nyárádmenti LEADER-programon három pályázatra nyert támogatást. Ebből kettőt szakmai képzésre és tájékoztatóra a mezőgazdaságban dolgozók számára, illetve a nem mezőgazdasági területen tevékenykedők számára. A tájékoztató találkozókra minden érdeklődőt várnak, ám a képzések esetében a résztvevők száma korlátozott, ezért ajánlatos április 1-jéig tájékozódni és jelentkezni a www.nyaradmente.ro honlapon vagy a 0265-571.352-es telefonszámon. Az egyesület által támogatást nyert projekteket a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány, valamint a Lókodi Ifjúsági Alapítvány valósítja meg a Nyárádmentén, a részvétel ingyenes – hívják fel a figyelmet a szervezők.
A mezőgazdasági témájú tájékoztatások keretében az érdeklődők az európai közös agrárpolitikáról is, de főleg a 2015–2020-as időszak fejlesztési és pályázati lehetőségeiről kapnak majd információkat. A találkozók Nyárádszentlászlón március 23-án, Lukafalván 24-én, Nyárádszeredában 30-án és Nyárádszentmártonban 31-én lesznek, minden esetben délután. A nem mezőgazdasági témában kizárólag pályázati lehetőségekről beszélgetnek, ezeket a találkozókat március 25-én Göcsön, 26-án Ákosfalván tartják.
Mezőgazdasági témában április 13–17. között Nyárádszentlászlón, április 20–24. között Nyárádszeredában tartanak képzést. Ide elsősorban azokat várják, akik a LEADER-programon már pályázati támogatást nyertek. A fennmaradó helyekre szívesen látnak olyanokat, akik vállalkozásfejlesztésben vagy újak indításában gondolkoznak, illetve van már üzleti tervük, elképzelésük, amelyre pályázni szeretnének. De olyan gazdák is jelentkezhetnek, akik szívesen hallanának agrárinnovációról, környezetbarát gazdálkodásról, mezőgazdasági marketingről, a vállalkozás menedzsmentjéről. A nem mezőgazdasági témájú képzésen egy teljes napot szánnak a turisztikai szolgáltatásoknak, de vállalkozás beindításáról, menedzsmentjéről, a helyi termékek marketingjéről, innovációról, pályázatokról, fejlesztési lehetőségekről is szó lesz. Mindezeket nemcsak elméleti oldalról közelítik meg, hanem interaktív módon.
Az öt-öt napos képzéshez hozzáadott értéket jelent a hatodik nap, amikor április 18-án és 25-én a résztvevőket Hargita megyébe viszik. Olyan helyi kisvállalkozásokat választottak ki, amelyek nem külföldi tőkével működnek. Meglátogatnak turisztikai vállalkozást, szövetkezeti alapon működő vállalkozást, mint például a Székely gyümölcs projekt, de szeretnének házi sajtkészítésről is képet nyújtani az érdeklődőknek – ismertette a most induló projekt részleteit Antal Zoltán, a Nyárádmente LEADER Egyesület ügyvezetője.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!