Választásokra készülve

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Kire adhatják le voksukat nyáron a marosszéki közösségek? Erre voltak a kíváncsiak a Vásárhelyi Hírlapnál, és körbe is kérdezősködtek. Mint kiderült, van, ahol már most tiszta a kép, de vannak települések, ahol még csak ezután derül ki – néhol előválasztáson –, hogy ki számít majd a magyarság támogatására.

2016. február 15., 12:052016. február 15., 12:05

2016. február 15., 12:062016. február 15., 12:06

Marosvásárhelyen, mint ismert, a magyarság előválasztáson nevezte meg Soós Zoltán polgármester-jelöltet, de arról a napokban születik döntés, hogy a tanácsosjelöltek esetében is működik-e az összefogás vagy az Erdélyi Magyar Néppárt külön listát indít – a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ közötti egyezség már megszületett.

Erdőszentgyörgy: alapok után megélhetést

Erdőszentgyörgy fiatal polgármestere, Csibi Attila Zoltán úgy döntött, vállalja a munkát továbbra is, még négy évet szeretne a város vezetésében dolgozni. „Úgy gondolom, ez alatt az eltelt négy év alatt megteremtettük az alapokat, de az infrastruktúrafejlesztés nem elég ahhoz, hogy Erdőszentgyörgy egy valóban élhető, korszerű város legyen, a városiság minden velejárójával” – mondotta. Márpedig annak kell lennie, hiszen erre már a múltja is kötelezi. Az egykori nagyközség, amely méltán vívta ki magának a városi rangot, most már valóban várossá kell növekedjen úgy, hogy a városiasságot ne csak feliratokon lássák az emberek, de érezzék is. A fejlődés megindult, ez tagadhatatlan, sok mindent sikerült megoldani a városban, de mindez csak az alapokat jelenti egy folyamatban, mutatott rá az elöljáró. Csibi Attila Zoltán úgy gondolja, hogy azért is szükség van a következő négy évre, hogy megélhetést teremtsenek az itt lakóknak. Ezt kell a következőkben megalapozni – az emberek számára, akiknek érezniük és nem csak tudniuk kell, hogy Erdőszentgyörgy városban élnek, fogalmazott a polgármester.

A másik érv, amely a folytatás mellett szól Csibi Attila Zoltán szerint az, hogy a jobbára fiatalokból álló csapat, amellyel sikerült az alapokat megteremteni, tovább akar menni vele. „A csapat 90 százaléka tovább megy, folytatni akarja azt a munkát, amit elkezdtünk, bűn lenne leállni vagy nem folytatni” – mondotta a polgármester.

Előválasztást tartottak Marosludason

Marosludason – Marosvásárhely mintájára – állóurnás előválasztást szerveztek, amelyen nem csupán a helyi önkormányzati képviselőjelölteket, de a megyei tanácsosjelölteket is rangsorolták – mondta el lapunk érdeklődésére Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. Mivel Ludas két részből áll, két urnát állítottak fel: egyet a városban, egyet pedig az Andrássytelepen. Az előválasztáson valamivel többen mint kétszázan adták le voksukat. A ludasi önkormányzatban kevés a magyar képviselő, ám a politikai alkunak köszönhetően évek óta van magyar alpolgármestere a városnak Kis István személyében.

Ludas egyik szórványtelepülése Maros megyének, ezért is bír nagy jelentőséggel a Magyar Ház-projekt, amely kezd konkretizálódni, és amely a magyar jellegű rendezvényeket, kulturális eseményeket lesz hivatott befogadni, otthont adni azoknak – hívta fel a figyelmet Brassai.

Kis István jelenlegi alpolgármester elmondta, első mandátumát tölti a város vezetőségében és szándékában áll a helyhatósági választásokon polgármesterjelöltként indulni. Jelenleg három magyar tanácsosa van Ludasnak, az előző mandátum alatt négy volt, ezt szeretnék az idén is elérni, hogy újra négy RMDSZ-es képviselője legyen a városi önkormányzatnak. A Magyar Ház mint magyar kulturális központ működne, a ludasi magyar néptánccsoportnak, a Hajdinának biztosítana működési helyet, próba-, illetve előadótermet, valamint rendelkezne egy olyan háromszáz férőhelyes teremmel, ahol különböző összejöveteleit tarthatná a ludasi magyarság – tette hozzá az alpolgármester.

Visszaszereznék Szászrégent

Szászrégenben Nagy Andrást támogatja az RMDSZ, akiről korábban Brassai Zsombor azt nyilatkozta, hogy szerinte jók a esélyei, van remény visszanyerni a polgármesteri széket, s bízik abban, hogy a szászrégeni EMNP lesz olyan bölcs és nem fog ellene jelöltet állítani.

Nagy Andrást nem sikerült telefonon elérnünk, de tavaly, az alpolgármester-választás és a jelenlegi polgármester letartóztatása, majd ideiglenes felfüggesztése kapcsán arról számolt be a Vásárhelyi Hírlapnak, hogy nem mások nyomorúsága nyomán, hanem az idei nyári választásokon szeretné visszanyerni a városvezetői széket. Az idei költségvetés elfogadása kapcsán a szászrégeni RMDSZ-frakció egy közleményt is kiadott, amelyben újra azt hangsúlyozzák, hogy Szászrégenben fontosak a befektetések, s ezeket az új polgármesternek, remélhetőleg az RMDSZ képviseletében az új tanácsosokkal folytatnia kell.

A változás szele fúj Koronkán

Egyetlen mandátumra korlátozódik Takács Olga koronkai elöljáró polgármesteri pályafutása; a 2012-ben megválasztott RMDSZ-es politikus bejelentette, nem kívánja újabb négy évre megpályázni a községvezetői tisztséget. Mandátuma alatt Takács Olga gyakran dolgozott ellenszélben: számos kezdeményezését hol a román pártok által alkotott ellenzék, hol a prefektúra gáncsolta el, olykor meg a saját kollégái voltak azok, akik nem álltak ki mellszélességgel mellette. A polgármester asszonnyal egyetemben több tanácsos is bejelentette visszavonulását, köztük Nagy Márton, a település korábbi elöljárója. A megvalósítások mellett az elmúlt négy évben a koronkai önkormányzat több közigazgatási pert is elveszített, ugyanakkor nem úgy fejlődött, mint más, Marosvásárhely körüli peremközség.

Az RMDSZ helyi választmánya úgy döntött, február 27-én, szombaton mozgóurnás előválasztást szervez. A megüresedett községgazdai tisztségre Takács Szabolcs jelenlegi alpolgármester és Kis Árpád helyi vállalkozó jelentkezett. Míg az előbbi a folytonosságra alapoz, hangsúlyozván, hogy Koronka a megye egyik legnagyobb és leggazdagabb önkormányzati egysége, melynek vezetése kellő tapasztalatot igényel, kihívója éppen a jelenlegi községvezetés „megkopását” veti az eddigi elöljárók szemére. Kis ugyan nem kifogásolja az elért eredményeket, de úgy véli, hogy az elégedetlenkedő lakosság „új arcot” igényel a helyi közélet élére. Szerinte a közösség körében tapasztalható egyre nagyobb közönyösség a legnagyobb gond, a következő vezetőknek erre kell megoldást találniuk.

Mindkét jelölt az RMDSZ választmánya előtt vállalta, hogy amennyiben nem nyerne az előválasztáson, nem indul el függetlenként vagy más párt színeiben a június 5-i megmérettetésen. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint az is biztató jel, hogy Takács Szabolcs és Kis Árpád abban is megegyeztek, hogy az előválasztási kampányban tartózkodnak majd a személyeskedő negatív kampánytól.

Jedd: indul Bányai István

Jedden a jelenlegi alpolgármester, Bányai István indul a pogármestermesteri székért az RMDSZ színeiben. Kérdésünkre elmondta: nem volt előválasztás, mert mindenki őt támogatta a választmányban. Tanácsosi listát is indítanak, és céljuk a mandátumok jelenlegi számának megkétszerezése. Amúgy a fiatalember jelöltsége már decemberben eldőlt, ő azóta kampányol, és szerinte: „már jól előre is haladt”. Azonban nem ő lesz az egyedüli magyar jelölt, hiszen a néppártiak is készülnek a választásra. AZ EMNP helyi szervezetének elnöke, Csíki Imre elmondta: voltak tárgyalások, hogy ne induljon két vagy több magyar jelölt, de ezek nem vezettek eredményre. A néppártiaknak van jelöltje, de az is megtörténhet, hogy egy független indulót fognak támogatni, bár tanácsosi listát szeretnének állítani.

Jedd polgármesterét nem sikerült elérnünk. Vasile Tătar két alpolgármesteri mandátum után harmadszor polgármesterként vezeti a községet. Információink szerint azt hangoztatta, hogy nem indul a következő választásokon, de ha mégis meggondolná magát, nemcsak a magyar jelöltekkel kell számolnia a PSD színeiben politizáló vezetőnek, ugyanis egy román kihívója is körvonalazódik.

Visszavonul a backamadarasi polgármester

Nyárádszeredában jóval egyszerűbb a helyzet, hasonló a négy évvel ezelőttihez. Az RMDSZ a jelenlegi polgármestert, Tóth Sándort szeretné ismét székbe juttatni, kihívója megint Bíró József Attila lehet, az MPP helyi elnöke. Az RMDSZ most várja a tanácsosi listára a jelentkezőket, azután döntik el, hogy lesz-e előválasztás vagy bővített választmány dönt az indulókról. Tanácsosi listát a polgáriak is indítanak a városban.

Backamadarason az RMDSZ színeiben kétszer polgármesteri mandátumot nyert Turbák Zoltán már bejelentette visszavonulását, így a szövetség szimpatizánsainak két jelölt közül kell választaniuk az április 3-án esedékes állóurnás előválasztáson. A polgári oldal még nem döntötte el véglegesen, hogy indít-e ellenjelöltet, de ezt két-három heten belül tisztázzák – tudtuk meg az MPP helyi elnökétől, Fejér Andortól.

Még tárgyalnak Makfalván

Makfalván is tárgyalt az RMDSZ és az MPP arról, hogy egyetlen polgármesterjelöltet indítsanak. Molnár Imola elnököt nem sikerült elérnünk, így az RMDSZ megyei elnökénél érdeklődtünk. Brassai Zsombor elmondta: még nem zárultak le a tárgyalások a polgáriakkal, de ha mégis külön-külön szállnának versenybe, az RMDSZ-nek is van egy potenciális jelöltje egy tehetséges, fiatal vállalkozó személyében. Az MPP helyi elnöke, Vass Imre megbízott polgármester is megerősítette: még lehet tárgyalásokra számítani az RMDSZ-szel, de ha szükség lesz, az MPP is indít jelöltet. Bevallotta: az ő neve is felmerült a választmányban, de minden a tárgyalásoktól függ. Brassai Zsombor szerint Makfalva az egyik olyan község, ahol a magyar–magyar verseny nem veszélyezteti a vezetői pozíciót, ezért mindkét fél sokkal rugalmasabban kezeli ezt a kérdést. Amúgy a szövetség megyei elnöke nemrég egy blogbejegyzésében úgy fogalmazott: „Makfalván nyerni nem politikai dicsőség, hanem halmozott felelősségvállalás.” Tanácsosi listát mindkét párt indít majd a községben.

Varga József négy évvel ezelőtt nemcsak „visszaszerezte” az MPP-től Gyulakutát, hanem bizonyított is az elmúlt időszakban, így másodszor is indulni szándékozik az RMDSZ színeiben. Hogy lesz-e kihívója, még nem tudni. Az MPP helyi vezetője, Varga Károly novemberben lemondott helyi tanácsosi mandátumáról és megkeresésünkre elmondta: a szervezet éléről is távozott. Az MPP választmánya a napokban ül össze, akkor derül ki, hogy indítanak-e jelöltet Varga Józseffel szemben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok