
Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhelyen a nemrég elkészült Poklos-patak és Moldova utca közötti parkoló szélén egyik napról a másikra kivágtak egy teljesen ép fát. Kiderült: tévedtek, a vihar döntötte ki, és amint azt a városháza illetékes igazgatóságának vezetőjétől megtudtuk, továbbiak kivágására is sor kerülhet. De nem is ez a legnagyobb baj – írja csütörtöki címlapsztorijában a Vásárhelyi Hírlap.
2015. július 02., 12:562015. július 02., 12:56
A környéken mindennap arra járó lakók tették szóvá a Vásárhelyi Hírlapnál azt, amit észleltek: a parkoló Poklos-patak felőli részén egy teljesen egészséges fát egyik napról a másikra kivágtak. Amit ők nem tudhattak, az, amit a fa melletti közvetlen tömbházban lakó Ozsváth Máriától megtudtunk, tudniillik a fát a múlt héten döntötte ki a vihar. Az ott lakó hölgy azt is elmondta: a jelenlegi körülményeket jobbnak tartja, hiszen eddig az autók a járdán parkoltak, ami mellesleg tele volt gödrökkel, amelyek esőzésekkor jókora pocsolyákká változtak – írja a lap.
A Vásárhelyi Hírlap megkereste Moca Teodorut, az Üvegházak, Parkok és Zöldövezetek Igazgatóságának
vezetőjét, aki a fentieket megerősítette. Bár akkor szabadságon volt, kollégáitól értesült a kidőlt fáról, melyet el kellett távolítsanak. Továbbá több fa közé is szalagot húztak ki, és az ezekre felfüggesztett papírokon felhívják a gépjárművezetők figyelmét, hogy ne parkoljanak a közelben. „Vannak fák, amelyeket a kidőlés veszélye fenyeget, ezek a lakosok és a tömegközlekedési eszközök, a személygépkocsik épségét veszélyeztetik. Ezek ügyét kicserélésük érdekében felterjesztették a városi fakivágási bizottsághoz” – tudtuk meg az illetékes igazgatótól. Hozzátette: a fák eltávolításáról nem született végleges döntés, s ezt a környezetvédelmi ügynökségnek is engedélyeznie kell majd.
Szakács László ökológus, a fakivágási bizottság tagja az ügy előzményeire is rámutatott. Elmondta, amikor a parkoló létesítéséhez szavazni kellett 273 méter élősövény kivágásáról, nemmel szavazott. „Azt mondtam, így nem szavazhatunk, az egységes tervet kell látnunk. Az, hogy kivágják a 273 méternyi bokrot, az a tervnek egy része, amelynek más, a zöldövezetre kiható következményei is lehetnek” – emlékezett vissza a néhány héttel ezelőtt történtekre. A bizottság ennek ellenére mégis megszavazta a munkálatokat, és a városháza tervét megvalósították. „A munkálatokkal meggyengítették a fák gyökérzetét, most pedig a bizottság elé terjesztettek 12 fa kivágását” – mutat rá a szakember.
A történet bővebben a Vásárhelyi Hírlap július 2-án, csütörtökön megjelent lapszámában olvasható.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!