Fotó: Boda L. Gergely
Több utcát teljesen lezárnak Marosvásárhelyen annak a munkálatnak keretében, amely során év végéig tizenkét megyeszékhelyi utcát korszerűsítenek.
2015. augusztus 04., 18:042015. augusztus 04., 18:04
A Somostetőn átvezető elkerülőút meghiúsulása miatt a városháza egy úgynevezett összekötő utat jelölt ki, amelyen a gépkocsivezetők egyszerűbben jutnak el a Tudor lakótelepről a nagykórházig, s erre kért uniós pályázatot. A sikeres pályázaton Marosvásárhely 26 millió lejt kapott vissza nem térítendő támogatásként, s összesen 7,5 kilométernyi útszakaszt tud rendbe tenni, beleértve a föld alatti vezetékeket, a járdákat is. A munkálatokat év végéig kell befejezni.
Keddi sajtótájékoztatóján Dorin Florea polgármester bejelentette, hogy egyeztettek a közúti rendőrséggel, és kijelölték azokat az útszakaszokat, amelyeket iskolakezdésig feltétlenül be kell fejezni. „A marosvásárhelyiek megértését kérem, hiszen teljes útlezárásokra kell számítani az elkövetkező hetekben városszerte. Elsőként jövő szerdától, augusztus 12-től a Klastrom (Mihai Viteazul) utcát fogjuk lezárni, a forgalmat más útszakaszokra terelni. Tíz nap múlva a Gecse Dániel (Stefan cel Mare) következik, azt is teljesen lezárjuk. Az útjavítások mellett a közművezetékek cseréjére is sor kerül, ahol csak lehet, a zöldövezetbe fogjuk vezetni őket, természetesen a fák megóvásával, s a zöldövezet utólagos rendbetételével. A nagyméretű munkálat fontos a városi közlekedés szempontjából, mert jobb utakon könnyebben és remélhetőleg gyorsabban lehet majd közlekedni” – nyilatkozta Florea.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
szóljon hozzá!