Fotó: Boda L. Gergely
A kiadások növelésére hivatkozva kéri a Salubriserv szemételszállító cég és a marosvásárhelyi városháza szakigazgatósága, hogy egészítsék ki a hulladékkezelésre és hóeltakarításra szánt városi költségvetési összeget, és október elsejétől emeljék a szemétdíjat is. Ez utóbbi kérést Dorin Florea terjesztette elő, tanulmányozható a városháza honlapján, s előreláthatóan a tanácsosok szeptemberi ülésükön szavaznak róla.
2016. augusztus 31., 15:212016. augusztus 31., 15:21
A szeptemberi soros ülésen költségvetés-kiegészítés címszó alatt többek között az is szerepel, hogy a Salubriservnek a város tisztán tartására és a hóeltakarításra az év elején megszavazott 13 millió lej mellett újabb 12 millió lejre van szüksége. A szakbizottsági üléseken a felszámolás alatt levő cég megbízottjai azzal indokolták kérésüket, hogy többek között az országos minimálbér megemelésével nekik is nőttek a kiadásaik az alkalmazottaikkal. A Szabad Emberek Pártja (POL) már hétfőn jelezte, hogy nem fogja megszavazni a kiegészítést, mert nem tartja megalapozottnak a szolgáltató kérését. Ennek ellenére a Salubriserv kérése alapján a városháza szakigazgatósága által beterjesztett 12 millió lejes költségvetés-kiegészítést tegnap a városi tanácsosok megcsonkítva elfogadták: 1 millió lejjel kevesebbet hagytak jóvá rovarirtásra és 500 ezer lejjel kevesebbet hóeltakarításra, de 10,5 millió lejt így is megkap a Salubriserv.
Ezenkívül a városháza honlapján szerepel egy, közvitára bocsátott határozattervezet, amelyet Dorin Florea nyújtott be. Ebben az szerepel, hogy a Salubriserv a kiadások emelkedése miatt kéri, hogy növeljék a háztartási hulladék begyűjtésének és elszállításának díjait. A tervezet értelmében a Salubriservnek megnőttek a költségei, hiszen a segesvári hulladéktároló már nem fogadja a marosvásárhelyi háztartási szemetet, így kizárólag Székelyudvarhely mellé lehet azt szállítani. A szolgáltató azt állítja, hogy a Cekend-tetői tároló emelte az elmúlt időszakban az átvett hulladék köbméterenkénti árát, így emiatt is többletköltségük van. A tervezet szerint az áremelkedés érinti a kereskedelmi cégeket és közintézményeket, amelyek eddig havonta 101 lejt fizettek a begyűjtött és elszállított hulladék köbméteréért, s ezután 23 lejjel több lesz a kiadásuk. De érinti a lakosságot is: az eddigi havi 8,50 lej személyenkénti ár helyett 10,45 lejt fog fizetni, ami egy négytagú család esetében havonta 8 lejes többletkiadást jelent.
A Salubriserv az utcai hulladék elszállításának költségét is megemeltetné, ami azt jelenti, hogy míg eddig a városháza egy tonna hulladék elszállításáért 141 lejt fizetett, ha az önkormányzati képviselők rábólintanak a tervezetre, októbertől már 213 lejt, vagyis 66 lejjel többet kell majd törlesszen. S ez szintén a városháza költségvetését fogja terhelni.
A tervezet megemlíti, hogy az elfogadásra váró új árak addig lesznek érvényben, amíg Maros Megye Tanácsa beüzemeli a kerelőszentpáli regionális hulladéktárolót. Akkor a Salubriservvel való, idén meghosszabbított szerződés is lejár, hiszen regionális szolgáltatót fognak kiválasztani, amely az egész megye területéről összegyűjti és a szentpáli és székelykakasi tárolókba szállítja majd a hulladékot.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!