
Fotó: Gligor Róbert László
Egyelőre semmilyen új beruházásba nem kezdett bele Nyárádgálfalva község önkormányzata, amíg nem látják tisztán az idei, amúgy is szűkösebb költségvetés alakulását – tudtuk meg Karácsony Károly polgármestertől. A pályázatok némiképp egyensúlyozni szokták az egyenleget, ezért is próbálkoznak ilyen úton is forrásokat szerezni. Így finanszírozzák a nyárádszentlászlói kultúrotthon felújítását is.
2015. május 05., 15:372015. május 05., 15:37
2015. május 05., 15:402015. május 05., 15:40
Régi vágya valósul meg idén a nyárádszentlászlói közösségnek: új kultúrotthonuk lesz. A szerződést tavaly tavasszal írta alá az önkormányzat, a kivitelezőnek pedig szeptemberig kell befejeznie a munkálatot. A beruházást a LEADER programon nyert pályázati támogatásból végzik, ennek értéke 62 ezer euró + áfa.
A régi épület alatt valamikor pince volt, amit mintegy negyven évvel ezelőtt betemettek, de az megroskadt a padlóval együtt. Így most újra feltöltötték, majd lebetonozták, továbbá hőközpontot és mosdókat alakítottak ki az épületben. A régi tetőszerkezetet teljesen lebontották, csak a csupasz falak maradtak. Az új tetőzet megépítése után a villany-, gáz- és vízhálózatot kellett újraszerelni, a falakat burkolni, nyílászárókat cserélni, az épület elé fedett teret építettek, az utcáig pedig járdát. Hátra vannak még a belső végső munkálatok és egy mozgatható színpad elkészítése, amellyel szükség esetén teret is nyerhetnek az amúgy nem igazán tágas épületben. A község ezen felül saját költségén rendezi az udvart és ide költözteti át a játszóteret, ugyanis ezek nem képezték a projekt részét – mondta el a polgármester.
Azt is megtudtuk: a teljesen leromlott állagú épületet legalább egy évtizede nem használják a falubeliek, a kisebb iskolai és egyházi ünnepségeket a tanintézetben tartották meg, a családi vagy közösségi ünnepeket pedig a helyi panzióban. Bált sem szerveztek az utóbbi években, de meghívottként részt vettek a gálfalviak által szervezett kosaras bálokon – ugyancsak a panzióban.
Nyárádgálfalván sincs községi kultúrotthon, ugyanis azt néhány éve visszaszolgáltatták az egyháznak. Ennek udvarán a községnek maradt tíz ár területe, itt a közeljövőben történelmi emlékhelyet szeretnének kialakítani. Megtalálták Szentiványi József 1848-as honvédhadnagy sírkövét, ezt behozták a faluba, és itt szeretnék felállítani. Az egész területet új kerítéssel veszik körül, egy székelykaput is állítanak, de megmarad a jelenlegi lépcső, azaz átjárást hagynak a kultúrotthon felé – részletezte az elöljáró. Az új közterület lehetővé tenné, hogy nemzeti ünnepeinken legyen egy hely, ahol méltón ünnepelhetnek a gálfalviak, hiszen eddig vagy a templomban, vagy az iskola előtti szobornál tehették meg ezt. A beruházást a LEADER program támogatja, a napokban alá is írják a szerződést a kivitelezésre.
Tavaly ősszel aszfaltréteg került Szentlászlón a megyei úttól a Nyomát felé vezető községi útra – igaz, csak a falu belterületén. A két falut összekötő út korszerűsítése már régi terv, s mivel pályázati forrásokat nem sikerült szerezni, saját költségvetésből fedezték ezt a munkálatot. Így marad még a Nyomát központjáig, valamint a gálfalvi Nyárád-hídtól Nagyadorjánig tartó szakaszok aszfaltozása – a 9 kilométerből jelenleg csaknem hármat korszerűsítettek. Most készülnek a topográfiai felmérések és a tervek, s ha elkészül a dokumentáció, a 2014-2020-as időszakban szeretnék pályázati kiírásra beterjeszteni. Szentlászlón egyelőre csak egy réteg aszfalt van, de a pályázat része lesz a második réteg ráhúzása is.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!