
Nemcsak középületeken, hanem magánházakon is lehet napelem önkormányzati pályázattal. Képünk illusztráció
Százhetven millió eurós támogatást hívhat le hét – köztük Maros – megye zöldenergia előállítására és tárolására. Több pontot kap az az önkormányzat, amely a lakókkal közösen pályázik.
2026. január 26., 18:072026. január 26., 18:07
A Méltányos Átállási Alap az ország hét megyéjében, köztük Maros megyében is elérhető. Ott lehet jelentős uniós pénzalapokat megcélozni, ahol nagyipari, szennyező tevékenység folyik, illetve jelentős átalakulásra van szükség ahhoz, hogy Románia elérje a klímasemlegességet.
A méltányos átállásra biztosított pénzalapokra többek között kis cégek, ipari vállalatok, de önkormányzatok is pályázhatnak. A napokban jelent meg a megyei, városi és községi önkormányzatok számára elérhető kiírás, amely zöldenergia előállítására alkalmas eszközök telepítéséről és az energia tárolását biztosító berendezések megvásárlásáról szól.
Kodok Márton civil aktivista, a Napelem Erdélyi Klub adminisztrátora felhívást intézett az önkormányzatokhoz, arra biztatva a vezetőiket, hogy ne csak a középületek napelemmel való ellátását tartsák szem előtt, hanem vonják be a helyi lakosságot is a pályázatukba.
Mint írja, noha a pályázatot a polgármesteri hivatal vagy megyei tanács nyújtja be, a kiírás pontozási rendszere kiemelt többletpontokkal (akár 15 ponttal) jutalmazza azokat, amelyek a középületek mellett magánházakat is beemelnek a támogatás céljai közé.
Ez azért is fontos, mert a Zöld ház program a lakosság számára már a múlté, a családoknak nincs más lehetőségük támogatáshoz jutni, csak akkor, ha az önkormányzat felkarolja őket ebben az új programban.”
Kodok elismeri, hogy az önkormányzatoknak egyszerűbb csak magukra fókuszálva pályázni, mint bevonni támogatásra jogosult, nehéz helyzetben élő családokat, illetve 29 év alatti fiatalokat, 55 év feletti személyeket vagy fogyatékkal élőket, de
A civil aktivista úgy értékeli, ez a pályázat nemcsak „ingyen pénz”, hanem lehetőség egy összetartóbb, energetikailag függetlenebb helyi közösség kiépítésére.
A marosvásárhelyi városháza sajtószóvivője, Borsos Csaba a Székelyhon érdeklődésére elmondta, a város pályázatíró irodája ismeri a kiírást, de egyelőre nem született döntés arról, hogy milyen módon és konkrétan mire nyújtanak be pályázatot.
Lukács Katalin, Maros Megye Tanácsának sajtószóvivője tájékoztatása szerint tanulmányozzák a kiírást, és első körben azt szeretnék, hogy a pályázati pénzből a megyei önkormányzathoz tartozó kórházépületekre szereltessenek napelemeket, de konkrét döntés, hogy mire és milyen módon pályáznak, még nem született. A pályázatokat február végétől lehet benyújtani.
Harmadik alkalommal szervezik meg Marosvásárhelyen a Virágvarázs fesztivált, amelynek keretében szombaton virágokkal díszített kocsik vonulnak fel a főtéren.
Ötszáz méteren ég a száraz növényzet Marosszentgyörgyön, veszélyeztetve a közeli házakat.
Tűzoltónapi rendezvényeket szervez a Maros megyei tűzoltóság szeptember 9–14. között. Vasárnap például 9–15 óra között nyílt napot tart a megye valamennyi tűzoltóegysége, bemutatva a felszereléseiket és a mindennapi munkájukat.
A PNRR-finanszírozás elmaradása miatt két marosvásárhelyi iskola felújítását saját forrásból végzi el az önkormányzat. Két intézmény diákjai nem a saját épületükben kezdték meg a tanévet. A Coșbuc-iskola jövő februárban költözhet vissza leghamarabb.
Új közvetlen légi járat indul Marosvásárhelyről a spanyolországi Alicantéba január 11-től, így a marosvásárhelyi utasok átszállás nélkül juthatnak el a napfényes Costa Blanca térségébe.
Embert öltem, van bocsánat? – teszi fel a kérdést Greskó Zsolt, aki húszévesen került börtönbe emberölésért, és tapasztalatairól mesél Marosvásárhelyen az Ő az Út! Keresztény Ifjúsági Fesztiválon. A programban koncertek, vetélkedők is szerepelnek.
Házkutatást tartottak annál a marosvásárhelyi turisztikai ügynökségnél, amelynek vezetőit augusztus végén azzal panaszolták be ügyfelek, hogy a befizetett összegekért nem foglalták le a szerződésben szereplő nyaralásokat, és a pénzt sem utalták vissza.
Idén 340 kollégiumi hellyel kevesebb van Marosvásárhelyen, az orvosi egyetem egyik bentlakásának felújítása miatt. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy drágábbak az albérletek az orvosi egyetem környékén, de az áremelkedés mögött más tényezők is állnak.
Autóban ragadt egy kisgyerek szerda reggel Segesváron, a kiszabadításához tűzoltókat hívtak.
Az Erdélyi Helikon megalakulásának századik évfordulóján képzőművészeti kiállítás szerveznek Marosvásárhelyen, szeptember 11-én, pénteken.
szóljon hozzá!