Fotó: Boda L. Gergely
Ismételten felszólaltak a háziorvosok a május elsejétől kötelező egészségügyi kártyák ügyében. Felhívták a figyelmet az elektronikus rendszer hiányosságaira, amelyről azt állítják: lassú, és kiszámíthatatlan, amiért ők nem vállalják a felelősséget.
2015. április 29., 17:352015. április 29., 17:35
Remus Șipoș, a Maros Megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke hangsúlyozta, az elektronikus egészségügyi kártyákat nem az egészségügyi szolgáltatók és nem is a páciensek kérésére vezették be. „Két nap múlva a betegek csak az egészségügyi kártyák vagy az azt helyettesítő hivatalos igazolások alapján részesülhetnek ingyenes orvosi szolgáltatásokban” – fogalmazott a szerdai sajtótájékoztatón, majd felhívta a figyelmet arra a tévhitre, miszerint ha valaki kártyatulajdonos, nem feltétlenül jelenti azt, hogy biztosított, ez a státusa csak akkor érvényes, ha fizeti az egészségügyi biztosítást.De abszurd az is, hogy hiába van mindenféle igazoló okirat a betegnél, a kártya hiányában nem kaphat semmilyen orvosi szolgáltatást.
Az elnök elismételte azon meggyőződésüket, hogy a kártya nem kellene megnehezítse az orvosi szolgáltatásokhoz való hozzáférést, amelyekért fizettünk és amelyekhez jogunk van. Șipoș elmondta, az integrált és egységes informatikai rendszer (SIU) alkalmazása nem könnyíti meg a dolgukat, a rendszer hol működik, hol nem, ha pedig működik, akkor nagyon lassú. Mindez pedig azt jelenti, hogy a konzultációk ideje meg fog növekedni – jelen körülmények között megduplázódni –, aminek viszont az lesz a következménye, hogy a biztosítóházzal kötött szerződés értelmében a rendelkezésükre álló 5 óra alatt kevesebb beteget vizsgálhatnak meg, ami rendkívül jól fog mutatni majd a statisztikákban, hisz ez annak a bizonyítéka, hogy az ország lakossága egészségesebb.
Az elnök azt tanácsolta a pácienseknek, hogy ne aggódjanak, a kártyák aktiválása nem határidős feladat, tehát csak akkor kell majd aktiválniuk, amikor május elseje után az első orvosi szolgáltatást igénylik. Ezenkívül felhívta a figyelmet arra is, hogy nemcsak a háziorvosok, hanem minden olyan szolgáltató aktiválhatja a kártyát, amelyik szerződéses viszonyban áll az egészségbiztosítóval. Remus Sipos elmondta, kifogásaikat eljuttatták a szaktárcához, az egészségbiztosítóhoz, legvégül pedig az elnökségi hivatalnak, ahol azt a választ kapták, hogy kérdéseikkel forduljanak az egészségügyi minisztériumhoz.
„Én eddig naponta átlagosan negyven beteget fogadtam. Ebből húsz vizsgálatot fizet az egészségbiztosítási pénztár, és erre nagyon pontosan meghatározott időkeretünk is van. A jelenlegi körülmények között úgy néz ki, hogy nem férünk bele az előírt öt órába, és az azon kívüli vizsgálatokat nem fizeti a pénztár. Elsejétől kezdve abban a pillanatban, amikor belép a beteg, nekünk kötelességünk a kártyáját betenni a kártyaolvasóba, és ott tartani egészen addig, amíg a konzultáció be nem fejeződik” – mutatott az újonnan foganatosított intézkedésekre Finna Judit, az egyesület titkára.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!