
Fotó: Gligor Róbert László
Nemsokára birtokba vehetik az új, korszerű épületet a kendi óvodások, de a tervezettnél kisebb számban. Az elkészült ingatlant a bürokrácia miatt eddig nem használhatták.
2016. március 22., 18:452016. március 22., 18:45
Egyházilag még különálló Kis- és Nagykend, közigazgatásilag viszont már egyetlen településként tartják nyilván. A falu óvodásai két egyházi ingatlanban tanulnak, de az önkormányzat megtette a szükséges lépéseket, hogy saját, korszerű intézménybe költöztesse az apróságokat. Tavaly építették újjá az óvodát, jelenleg folyamatban van az épület átvétele, és a működési engedélyek beszerzése – tudtuk meg Sagyebó Istvántól, Balavásár polgármesterétől, aki azt is elmondta: a 98 ezer eurós beruházást önerőből eszközölte Balavásár község.
Ottjártunkkor némi apró többletmunkát végzett a kivitelező cég. Az épület elkészült, benne három tanterem, orvosi és tanári szobák, mosdók. Vajda József községi iskolaigazgató kifejtette: régi és nem saját tulajdonban levő ingatlanokban működnek az óvodák, amelyeket a csökkenő gyereklétszám miatt nehéz fenntartani, ezért egy korszerű épület igencsak szükséges volt. Tervükben van ennek kibővítése a tetőtér beépítése révén, így hosszabbított programú óvodát is működtethetnének. Ugyancsak a bürokrácia számlájára írja azt is, hogy bár az épület készen áll, mégsem költözhettek bele eddig. Az udvart még rendezni kell, leválasztani a kisgyerekeknek egy területet, oda játszóteret kialakítani. Elméletileg a tavaszi szünet után az új óvodában kellene kezdeni a tanítást, de lehet, hogy csak az ősztől járnak majd ide a kis- és nagykendi óvodások. Az igazgató azt is elmondta: jelenleg három csoport működik a két óvodában 56 gyerekkel, de az ősszel tízzel kevesebb kisgyerekkel kell számolniuk, így valószínűleg már csak két tantermet fognak benépesíteni az új épületben.
A kiskendi óvoda egy egykori közösségi épületben működik, a salétrom eléggé tönkretette a falakat, a vakolat lehull – tette hozzá az igazgató. A polgármester is ezt igazolja: hiába költenek rá folyamatosan, az épület nem felel meg az elvárásoknak. A nagykendi óvoda a református egyház által épített felekezeti iskolában működik, ahonnan 1963-ban költöztek át az akkor épült „nagy” iskolába a felsőbb tagozatok. Ezt az épületet is javítani kell állandóan, nemrég a tetőzetet és az egyik termet tatarozták, s mihelyt az óvoda kiköltözik, a többit is feljavítják és közösségi rendeltetést kap: egy egyesület tájházat szeretne itt berendezni.
Az épületet a református egyház visszaigényelte az államtól, de a visszaszolgáltatás egyelőre elakadt. Ugyanis a 20. század elején épült iskolát nem telekkönyveztette az egyház, a korábbi telekkönyvben pedig az azelőtti, lebontott régi épület szerepel még mindig. Sagyebó István reméli, hogy végül mégiscsak sikerül az egyháznak visszaszereznie ezt az ingatlant.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!