
Fotó: Gligor Róbert László
Múlt héten a magyarországi Viharsarokból érkezett iskolai küldöttség Nyárádszeredába: a két középiskola most kezdte el építeni a hosszú távra tervezett kapcsolatát.
2015. április 07., 17:252015. április 07., 17:25
Az elmúlt hetet Székelyföldön töltötte a magyarországi mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium közel félszáz fős küldöttsége. Nyárádszeredával való ismerkedésük mellett ellátogattak Marosvásárhelyre is, a Kultúrpalota, a Teleki Téka, az egykori városháza egyaránt lenyűgözte őket. De Szovátát, a Maros mentét és a Békási-szorost sem hagyták ki. Természetesen idejük nagy részét Nyárádszereda kötötte le: a két iskola diákjai hamar összebarátkoztak, együtt táncoltak, énekeltek, szórakoztak, néptáncokat tanultak, majd egy meglepetés programmal is szolgáltak a Békés megyei diákok: modern táncokkal, dalokkal szórakoztatták nyárádmenti társaikat, sőt egyikük, Márta Vivien az Ez az otthonunk című dalt is előadta Arany János Szondi két apródja című költeményének modern feldolgozásából – ezt a darabot néhány nap múlva a békéscsabai Jókai Szánházban is előadja a diáklány.
A mezőkovácsháziak a Határtalanul program keretében nyertek támogatást, hogy kapcsolatot alakítsanak ki a nyárádszeredaiakkal. Első alkalommal érkeztek ide, az itteni diákok pedig májusban tesznek viszontlátogatást – tudtuk meg a Bocskai István középiskola igazgatójától, Oltyán Csaba Attilától. A kapcsolat révén egyrészt azt remélik a szeredaiak, hogy mások is megismerik iskolájukat, és azt is tudni fogják a határon túliak, hogy Erdély térképén nemcsak Csíkszereda, hanem Nyárádszereda is létezik, és itt is vendégfogadó emberek élnek. Továbbá megismerhetik az itteni kultúrát, hagyományokat – tette hozzá az intézményvezető, elmondva, hogy a vendégeket meglepte az, hogy Maros megyében is vannak ilyen magyar közösségek és középiskolák. A szeredai tanintézet számára továbbá ez alkalom arra is, hogy a jól tanuló, versenyeken részt vevő diákjaikat egyhetes ingyen kirándulással is jutalmazzák, hogy azok megismerhessék a magyarországi kultúrákat is.
A gimnáziumi mellett Mezőkovácsházán művészeti oktatás is zajlik, azaz színház, modern tánc, grafika, festészet, iparművészeti és zenei képzés várja a diákokat. A két iskola nagyjából egyforma szinten áll diáklétszámban, tehetségben és érdeklődési körben – mondta el portálunknak Duma Zsolt aligazgató, aki szerint ez számukra szempont volt, amikor a Határtalanul programba bejelentkeztek és partneriskolát kerestek. Nem először járnak Erdélyben, hiszen sokáig álltak kapcsolatban a csíkszerdai Márton Áron Gimnáziummal, de Torockóra és környékére is sokat jönnek. Nyárádszeredába első alkalommal érkeztek, csodálatos volt, a gyerekek nagyon élvezték, s az áprilisi szovátai hócsata is nagy élményt jelentett számukra. Sok mindent megismerhettek itt, és arra fognak törekedni, hogy amikor az itteni diákok hozzájuk utaznak, sok dolgot bemutathassanak.
A projekt keretében a két középiskola diákjainak egy közös produkciót is kell készíteniük. A szeredai iskoláról a vendégek tudták, hogy itt erős a néptáncoktatás, míg náluk a modern tánc kap kiemelt szerepet. A kovácsházi diákok belekóstolhattak a néptáncba, míg a szeredaiakat a modern táncra fogják oktatni. A két iskolában meglévő művészeti elemeket zenével, énekkel, drámajátékokkal fogják „megfűszerezni”, és ebből fog megszületni a közös produkció – részletezte Duma Zsolt.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!