Új helyszínre költözik a Vásárhelyi Forgatag

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Megkötötték az úgynevezett protokollumot a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal a Vásárhelyi Forgatag szervezői csütörtökön reggel. Ennek köszönhetően az idei rendezvényt a Ligetben és a Sportcsarnok előtti téren tartják.

Antal Erika

2016. augusztus 04., 17:272016. augusztus 04., 17:27

2016. augusztus 04., 18:102016. augusztus 04., 18:10

Nehéz és rögös út vezetett ide – fogalmazott Portik Vilmos főszervező, aki csütörtök délelőtt sajtótájékoztatón mondta el a jó hírt, miszerint Marosvásárhely közigazgatási területén, mindenki számára megközelíthetőbb helyen kerül sor a Forgatagra, infrastrukturális szempontból is kedvezőbb feltételek között. Az ellenzők, a külső akadályoztatás mellett is sikerül az idén is megszervezni augusztus 24. és 28. között az eseménysorozatot, amely nagynak és kicsinek egyaránt változatos programot kínál, vázolta Portik.

Az idén Kecskemét lesz a díszvendég, mint Marosvásárhely testvértelepülése. Bács-Kiskun megye székhelyéről nyolcvan fős küldöttség érkezik, amely saját programmal lép a vásárhelyi közönség elé: lesz felvonulás, népviselet bemutató, hangszerismertetés, kiállítás, bemutatkozik a kerámia-stúdió, a színjátszó kör, termék- és gasztronómiai bemutató, gyerekeknek ügyességi vetélkedő, pálinka- és borkóstoló.

A szervezők az idén is nagy figyelmet fordítanak a családokra, a kis- és nagyobb gyerekekre – ismertette Molnár Sántha Ágnes azt a programot, amellyel a gyerekeket szeretnék megszólítani, nem csupán a kicsiket, de a tinédzsereket is. Az alaphelyszín a Liget lesz, de a Forgatag különböző más helyszínein is várják a gyerekes családokat. A programokat úgy állították össze, hogy azok délelőtt 10 órakor kezdődnek, délután 2 és 4 között szünet lesz, majd délután 4 órától estig folytatódnak a tevékenységek, játékok, vetélkedők.

A 2016-os Vásárhelyi Forgatag harmadik alkalommal ad helyet a legényes- és verbunkversenynek. Ezt vasárnap délutánra tervezik a szervezők, akik ez alkalommal is egy közös témát jelöltek ki, amely ezúttal a marossárpataki Székely János néptáncos tánca lesz. Ezt kell tudniuk és bemutatniuk a jelentkezőknek a szabadon választható táncok mellett – ismertette a tervet Birtalan István szervező.

A fesztiválon nem hiányoznak a testvértelepülések sajátos ételkülönlegességei sem – számolt be Gáspár Botond, a gasztronómiai programok felelőse. Kecskemét például a hagyományos kolbászos lebbenccsel és székely káposztával készül, a bajai küldöttség a jellegzetes bajai halászlét kínálja majd. Lesz még ökörsütés, tökös-mákos rétes, sajtbemutató és kóstoló, valamint újdonságként pálinka- és párlat verseny.

A kulturális kínálatból nem marad ki a könyvvásár, a városi tematikus séta, kiállítás és koncert, ahogy a színházi események sem. A fő partner a Teleki Téka, amelynek udvara több rendezvénynek is a helyszíne lesz, ahogyan a Kultúrpalota és az előtte levő tér is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után

Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után
2025. július 10., csütörtök

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben

Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben
2025. július 10., csütörtök

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák

Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák
2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává