Fotó: Veres Nándor
A Maros Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség egy egész sor rendezvénnyel készül a romániai tűzoltók napjának, a 168 évvel ezelőtti bukaresti Dealul Spirii ütközet évfordulójának megünneplésére.
2016. szeptember 06., 17:092016. szeptember 06., 17:09
Szeptember 12-éig naponta nyílt napot tartanak a vészhelyzeti felügyelőség marosvásárhelyi székhelyén (Baross Gábor/Horea utca 28. szám), valamint a megyében levő többi tűzoltósági laktanyában délelőtt 9 és 11 óra között. Aki ismerkedni szeretne az életmentő tűzoltók felszereltségével, tevékenységével, munkájukkal szívesen látott vendég bármelyik napon a laktanyákban.
Szombaton és vasárnap 10 és 14 óra között Marosvásárhelyen, a Víkendtelep melletti Maros-szakaszon vízimentési bemutatókat tartanak a felügyelőség mentőcsónakjaival, ugyanakkor sétacsónakázásra is elviszik az érdeklődőket, amelynek során ismerkedhetnek a csónakok mentőfelszerelésével.
Vasárnap 10 órától Marosvásárhely főterén megszervezik a tűzoltók ötödik futóversenyét. Erre minden mozgáskedvelőt szívesen látnak.
Kedden, szeptember 13-án fél 11-től a prefektúra épülete előtt tartják meg a Román Tűzoltóság Napja elnevezésű szimpóziumot. Ennek keretében történik meg a tűzoltókatonák rendkívüli rangfokozati előléptetése is. Ezután lesz a főtéren a tűzoltókatonák díszszemléje, ami vallásos ceremóniával kezdődik, a himnusz eljátszásával folytatódik, majd felolvassák a tűzoltónapi napiparancsot. A katonai felvonulás során bemutatják a legújabb műszaki felszereléseket és berendezéseket, amelyeket a vészhelyzeti felügyelőség tűzoltó-alakulatai kaptak.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
szóljon hozzá!