Tragédia a gyalogátjárónál

Tizenegy éves kislányt gázolt halálra egy török kamion hétfőn este Marosszentgyörgyön. A baleset pillanatában az áldozat – a rendőrségi szóvivő szerint – a gyalogátjárón tartózkodott.

Bakó Zoltán

2016. július 26., 15:372016. július 26., 15:37

2016. július 26., 15:482016. július 26., 15:48

A mintegy negyven tonnás, törökországi bejegyzésű kamion ötvenéves vezetője nem adta meg az elsőbbséget a zebrán lévő gyalogosnak – tájékoztatott Andreea Pop, a Maros megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, helyszínelő kollégáira hivatkozva. Az ügyben bűnügyi vizsgálat indult a sofőr ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt.

A baleset a szentgyörgyi tetőn, a körforgalom közelében lévő gyalogátjárónál történt. A helyszínen tartózkodó szemtanúk eltérően nyilatkoznak az estről, egyesek szerint a kiskorú lány testvéreivel többször is átszaladt a zebrán, aztán jött a kamion, és a tizenegy éves lány már nem ért át a járdára. Mások szerint a kislányt a kamion utolsó tengelyén lévő kerék ütötte el, tehát nem a kamion elé szaladt, következésképpen nem is láthatta a sofőr a gyereket. Az útszakaszon egyébként vannak térfigyelő kamerák, vizsgálják a felvételeket.

A község polgármestere, Sófalvi Szabolcs – nem ismervén a részleteket – annyit tudott mondani, hogy információi szerint a kamionnak nem volt nagy sebessége, a sofőr a magas fülkéből pedig kényelmesen átláthatott a két irányt elválasztó betonfal fölött.

Maros megye legnagyobb községe, Marosszentgyörgy már több éve tiltakozik a betonfal miatt, amit az országos útügy épített a községen átvezető 15-ös országút közepére, majdnem két és fél kilométer hosszúságban. Azóta jócskán megnőtt a balesetek száma – ez tény, a polgármesteri hivatal statisztikát is készített erről. Aztán több mint ötven beadványban követelték az építtetőtől, hogy szüntesse meg a falat. Mindezidáig hiába.

Kevés a gyalogátjáró, van olyan több mint egy kilométeres szakasz, amelyet nem szakít meg egyetlen zebra sem, ráadásul a személyautókból való kilátást korlátozza a betonfal, emiatt a sofőrök gyakran későn észlelik a túloldalról érkező gyalogosokat. Ugyanakkor a betonfal több autóvezetőben azt a képzetet kelti, hogy autópályán halad, emiatt gyakran túllépi a megengedett 50 km/órás sebességet.

A fal kialakítását megelőző három esztendőben mindössze húsz közúti baleset történt, amelyekben személygépkocsik ütköztek, összesen hat súlyos és tizenhat könnyebb sérüléssel. Az építés utáni első évben huszonkét súlyos baleset történt, egy halottal, kilenc súlyos és tizennégy könnyebb sérülttel. Emellett voltak olyan balesetek, amelyeknek nem volt sérültje, ezért békés megegyezés született a járművezetők között, így ezek nem is szerepelnek a rendőrségi statisztikában. A polgármester szerint ilyen legalább negyven volt. A mostani a harmadik halálos kimenetelű baleset a fal megépítése óta.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.

Néptánc és zongorakoncert Szovátán
Néptánc és zongorakoncert Szovátán
2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

2025. július 10., csütörtök

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok

Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok
2025. július 10., csütörtök

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után

Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után
2025. július 10., csütörtök

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben

Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben
2025. július 10., csütörtök

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák

Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák
2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton