
Fotó: Boda L. Gergely
Hivatalos megegyezés született csütörtökön a helyi és megyei önkormányzatok vezetői, az orvosi és a Petru Maior egyetem, illetve a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház között egy multifunkcionális épület megépítéséről.
2015. augusztus 13., 18:482015. augusztus 13., 18:48
A még nagyon képlékeny tervek szerint az ingatlan a nagykórházzal átellenben lévő „völgyben” kapna helyet. Dorin Florea polgármester hangsúlyozta, nem csak parkoló építéséről van szó.
A régi téglagyár által a nyersanyag kitermelése után maradt nagy gödör előbb a forrásvizekből tóvá alakult, majd a nagykórház ’70-es évekbeli építési munkálataival ide kerültek az egészségügyi intézet gazdasági részlegének egységei. Csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján Dorin Florea polgármester elmondta, a mintegy 1400 négyzetméteres területet a mai igényekhez kell alakítani. Az elöljáró hangsúlyozta, egyrészt az európai uniós pénzek lehívása miatt fontos az egyezmény megkötése, másrészt azért, hogy Marosvásárhely továbbra is elit gyógyászati város maradhasson.
„Ha nem tud segíteni a minisztérium, legyünk mi, a helyi és a megyei önkormányzat képviselői, akik teszünk valamint az ügy érdekében” – fogalmazott, hozzátéve, hogy azért fontos az egyezmény megkötése az önkormányzatok, a kórház, az orvosi és a Petru Maior egyetem között, hogy megteremtődjön az a törvényes keret, amelynek révén megszülethetnek azok a közigazgatási határozattervezetek, amelyeknek tárgya többek között az övezeti területrendezési terv (PUZ) és a megvalósíthatósági tanulmányok lesznek.
Dorin Florea lelkesen sorolta a „gödörben” rejlő lehetőségeket: az alsó három szinten parkoló, új mosoda, új öltöző, új hőközpont, fölötte élelmiszeripari egységek – és az akár 12 szintesnél is magasabb épület többi emeletének rendeltetéséről elképzelései szerint az egyetemek, a kórház dönthetnek. Az egyezményt üdvözölte a jelen lévő Sigmirean Cornel, a Petru Maior Egyetem szenátusának elnöke, Claudiu Puiac, a nagykórház menedzsere, valamint Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
szóljon hozzá!