Többfunkciós épület kapna helyet a „völgyben”

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Hivatalos megegyezés született csütörtökön a helyi és megyei önkormányzatok vezetői, az orvosi és a Petru Maior egyetem, illetve a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház között egy multifunkcionális épület megépítéséről.

Vass Gyopár

2015. augusztus 13., 18:482015. augusztus 13., 18:48

A még nagyon képlékeny tervek szerint az ingatlan a nagykórházzal átellenben lévő „völgyben” kapna helyet. Dorin Florea polgármester hangsúlyozta, nem csak parkoló építéséről van szó.

A régi téglagyár által a nyersanyag kitermelése után maradt nagy gödör előbb a forrásvizekből tóvá alakult, majd a nagykórház ’70-es évekbeli építési munkálataival ide kerültek az egészségügyi intézet gazdasági részlegének egységei. Csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján Dorin Florea polgármester elmondta, a mintegy 1400 négyzetméteres területet a mai igényekhez kell alakítani. Az elöljáró hangsúlyozta, egyrészt az európai uniós pénzek lehívása miatt fontos az egyezmény megkötése, másrészt azért, hogy Marosvásárhely továbbra is elit gyógyászati város maradhasson.

„Ha nem tud segíteni a minisztérium, legyünk mi, a helyi és a megyei önkormányzat képviselői, akik teszünk valamint az ügy  érdekében” – fogalmazott, hozzátéve, hogy azért fontos az egyezmény megkötése az önkormányzatok, a kórház, az orvosi és a Petru Maior egyetem között, hogy megteremtődjön az a törvényes keret, amelynek révén megszülethetnek azok a közigazgatási határozattervezetek, amelyeknek tárgya többek között az övezeti területrendezési terv (PUZ) és a megvalósíthatósági tanulmányok lesznek.

Dorin Florea lelkesen sorolta a „gödörben” rejlő lehetőségeket: az alsó három szinten parkoló, új mosoda, új öltöző, új hőközpont, fölötte élelmiszeripari egységek – és az akár 12 szintesnél is magasabb épület többi emeletének rendeltetéséről elképzelései szerint az egyetemek, a kórház dönthetnek. Az egyezményt üdvözölte a jelen lévő Sigmirean Cornel, a Petru Maior Egyetem szenátusának elnöke,  Claudiu Puiac, a nagykórház menedzsere, valamint Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Hirdetés