Tisztázott szakkifejezések

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Előnyére válhat a méhészeknek az annyit várt méhésztörvény – hangzott el azon a szakmai megbeszélésen, amelyet a Nyárád Völgyi Méhészegyesület szervezett tagjai számára, hogy ismertesse az új jogi szabályozásokat.

Gligor Róbert László

2014. február 02., 13:002014. február 02., 13:00

A tavaly december 16-án megjelent törvényt máris sokan támadják. Megalkotásakor lehetett volna hozzáfűzni javaslatokat, de mivel a méhészek nem igazán éltek ezzel a lehetőséggel, most el kell fogadni olyannak, amilyen lett, és alkalmazkodni kell hozzá – jelentette ki Balde Ernő, a nyárádszeredai székhelyű szervezet elnöke.

A törvény kimondja, hogy mindenki tarthat méhet, de be kell jelentenie a helyi polgármesteri hivatalban, állatorvosnál és a megyei hivataloknál is, és azonosító számokat is köteles váltani rájuk a tulajdonos. Az új jogszabály másik előnye az, hogy bizonyos fogalmakat tisztáz, mint a méhészet, vándorméhészet, anyaméh, méh- és elit család, raj, kaptár, szaporítóanyag, mert ezek főleg a román nyelvben igen összemosódnak. Ugyanakkor szabályozásra került a méhcsaládok és méhészeti termékek piaci ára is.

A mintegy húsz megjelent tagnak legtöbb kérdése és rossz tapasztalata a vándorméhészettel kapcsolatban volt, így erről részletesebben beszélgettek, kifejtve azt, hogy milyen feltételeknek és kötelességeknek kell eleget tenni ebben az esetben. De az is kiderült, hogy a méhészautókra adómentességet lehet kérni az önkormányzatnál.

Ugyancsak decemberben jelent meg a 2014-2020-as időszakra érvényes országos méhészeti program, amelyből kiderül, hogy a következő három évben a kormány közel 45 millió lejt szán a méhészet támogatására. Ez visszalépés az előző évekhez képest, és brüsszeli források szerint azért áll fenn az alapcsökkentés, mert Romániának nincs pontos méhészeti nyilvántartása. Ezért ebből az összegből 8 millió lejt fordítanak az elektronikus nyilvántartási rendszer elkészítésére – a méhészek viszont azt fájlalják, hogy így jóval kevesebb pénz marad egyéb fejezetekre.

A tagokkal azt is ismertette az elnök, hogy milyen feltételekkel lehet pályázati támogatásokat igényelni betegségek kezelésére, létszámfenntartásra és vándorlási támogatásra. A kérelmeket augusztus elsejéig be kell nyújtani, azokat még abban a hónapban ellenőrzik és elbírálják, a támogatást pedig október 15-ig, a méhészeti év lezártáig ki kell fizesse az állam a jogosultaknak.
Arra is felhívták a méhészek figyelmét, hogy személyi dossziéjukat tegyék rendbe és mutassák be az ellenőröknek, vezessék pontosan és napirenden a méhészeti nyilvántartást, a kezelési űrlapot, a gyógyszerek listáját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés