Telket kapnak az apoldi földcsuszamlás károsultjai

Négyszáz négyzetméteres házhelyet adnak azoknak az apoldi lakosoknak, akiknek házai a múlt hét végén összedőltek, vagy lakhatatlanná váltak az esőzéseket követő földcsuszamlás miatt – jelentette be Maros megye prefektusa.

Bakó Zoltán

2015. július 01., 15:592015. július 01., 15:59

Lucian Goga prefektus az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta – látta is azt a területet, amelyet a helyi önkormányzat már kicövekelt, felparcellázott, hogy az a hat család, amelyeknek háza összeomlott, vagy annyira megrongálódott, hogy lakhatatlanná vált, új házat építhessen magának. Kedden megtartották a községi tanács ülését, amelyen döntöttek arról, hogy a házhelyeket átadják a károsultaknak.

A prefektus azt is elmondta, hogy az Állami Építészeti Felügyelőség egy képviselője ki fog szállni a helyszínre és felméri a földcsuszamlás által érintett, de még álló három épület állapotát. Azt akarják megállapítani, hogy a három lakásban egyáltalán még lehet-e lakni. A helyi polgármesteri hivatalnak szerződést kell kötnie egy szakértővel, aki felméri a három részben összedőlt ház állapotát.

Nem csak az összedőlt, vagy lakhatatlanná rongálódott házak okoznak problémát a községben. A földcsuszamlásokkal egy időben a Segesd patak kiöntött a medréből, s ez is károkat okozott, többek között megrongálódott a községközponton átvezető út. Ezeket a károkat fel kell mérni, s a prefektus majd eljuttatja a kormányhoz a felmérés eredményeit.

A múlt pénteken történt földcsuszamlás nyomán a talaj mintegy tíz méteres szakaszon csúszott meg, változtatta meg a korábbi helyzetét, s a folyamat feltehetően nem zárult le. Ezért csendőröket vezényeltek ki a helyszínre, hogy őrizzék a területet, senki ne mehessen be a földcsuszamlás által érintett telkekre, házakba, a balesetveszély miatt.

A hat házból kilakoltatott 23 személy közül már csak öten tartózkodnak a községháza által rendelkezésükre bocsátott menedékhelyen, ahol étkezést is biztosítanak számukra, a többiek inkább a rokonoknál húzták meg magukat.

A kormánymegbízott javasolta a község polgármesterének, hogy alkalmazzon egy épületbontásban érdekelt céget, hogy a még felhasználható építőanyagokat újrafelhasználásra átmentsék. Azért javasolta, hogy szakvállalattal kössenek ilyen szerződést, nehogy a bontás során a lakosok megsérüljenek. Amennyiben a helyi önkormányzatnak nincs pénze ilyen szerződés kötésére, kérjék a vészhelyzeti felügyelőség és a csendőrség segítségét a bontáshoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés