A nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes szombaton bejutott a Duna Televízió tehetségkutató műsora, a Fölszállott a páva középdöntőjébe. A vasárnap este hazatérő csapatot mintegy kétszáz nyárádszeredai fogadta tapssal és virágokkal, amit az együttes tánccal köszönt meg.
2014. március 11., 13:512014. március 11., 13:51
2014. április 08., 14:222014. április 08., 14:22
Amit a nézők a televízióban láttak, az háromnapos munkafolyamat eredménye – vezetett be a részletekbe és kulisszatitkokba Benő Barna együttesvezető. A csapat két nap gyakorolt, dolgozott: mivel a színpad kör alakú volt, az egész koreográfiát át kellett alakítani. Minden táncos kitett magáért, és a fáradtság ellenére keményen dolgozott a sikerért. A középdöntőre való felkészülés már elkezdődött, hiszen az együttes április első napjaiban ismét színpadra áll. A rájuk váró munka még nehezebb, ugyanis igen magas szakmai színvonalat várnak el mindenkitől a szervezők, és ha a nyárádmentiek tovább akarnak jutni, akkor nemcsak a magasra emelt mércét kell megütniük, hanem annál többet kell teljesíteniük, hogy a koreográfia is megfeleljen az elvárásoknak.
Arra a kérdésünkre, hogy mit láthatunk a középdöntőben, Benő Barna még nem adhatott választ, ám annyit elárult: a Nyárád, Maros és Küküllő tájegységeinek táncaiból várható az új produkció. Azt is megtudtuk: amit a nézők a tévében látnak, az a végtermék, azonban emögött egy egész „hadsereg” dolgozik, mintegy hatvan ember: minden csoportnak nemcsak szakmai, hanem öltözködési tanácsadója van, továbbá sminkesek, fény- és hangtechnikusok, egyszóval kitűnő műszaki körülmény, amit el sem tudtak képzelni, mielőtt a televíziós szereplésre jelentkeztek.
Megtiszteltetés ezen a szinten szerepelni
Mészáros Zoltán 24 éves, „élete felét azonban már áttáncolta”, hét éve pedig a Bekecs tagja. Nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy tévés szereplésig jutott el a csapat, mint mondja, mindenki büszke arra, hogy ők képviselik Erdélyt a versenyben. Ugyanakkor ez továbblépési lehetőség is számukra, már a múlt heti versenyen sokan megismerték őket, sok visszajelzést kaptak ismeretlen emberektől is.
„Nagy öröm a szombaton elért eredmény, és ez a szint” – mondta a 21 éves Diós Brigitta Borbála, aki tizenkét éve táncol, és két éve tagja az együttesnek. Ez felejthetetlen élmény számukra, a kitűnő feltételek, fogadtatás, nagyon jó volt betekinteni a televíziós világba is. Egyszóval leírhatatlan érzés volt Budapesten lenni – vallotta be a táncos lány.
A Nyárádmente és Erdély nagykövetei
Az egyik szülő úgy véli: nagyon jó lehetőséget jelent Nyárádszereda és a vidék fiataljai számára ez a táncegyüttes, mivel egy csoporthoz tartoznak, értelmesen szórakoznak, ezért Fülöp Éva örül, hogy mindkét lánya táncol. „Az egész Nyárádmente büszke rájuk, nem csak mi, szülők” – véli az édesanya.
Vérükben, lábukban van a tánc
Ugyanilyen büszke Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester, aki elkísérte Budapestre a táncosokat és végig izgult a nézőtéren. Amint a fiatalok kijöttek a színpadra, arcukról eltűnt az előző napokban tapasztalt izgalom – árulta el az elöljáró, aki szerint az erdélyi fiataloknak a vérükben, lábukban van a tánc, míg a magyarországiak iskolákban tanulják meg azt. Látszik, hogy ezek a fiatalok szeretik a táncot, és ez juttatta őket a középdöntőbe. „A Bekecs Erdély kulturális nagykövete Budapesten, és mi büszkék vagyunk, hogy Nyárádszereda tudta adni őket” – mondta Tóth, aki megígérte: a lehetőségekhez képes ezután is minden segítséget megadnak az együttesnek. Azt viszont bevallotta: nehéz lesz mostani formájában megtartani a csapatot, ugyanis ők már átlépték az amatőrök szintjét, de megpróbálják itt, és ezen a szinten fenntartani az együttest.
Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.
Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.
Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.
Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.
Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.
Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.
Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.
A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.
Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.
szóljon hozzá!