Táborozó gyerekeket és üdülővendégeket készítettek fel Szovátán

Ezekben a napokban mintegy harminc, harmadik-nyolcadik osztályos gyerek üdül szovátai gyerektáborban. Őket és az itt üdülő felnőtteket figyelmeztették a megyei rendőr-főkapitányság megelőzési szolgálatának dolgozói arról, hogy miként kerülhetik el, hogy bűnözők áldozataivá váljanak.

Bakó Zoltán

2015. július 26., 17:212015. július 26., 17:21

A megszokott napi táborprogram felborult a rendőrök érkezése miatt csütörtökön. A gyerekeket egy felvilágosító kampány keretében arról készítették fel a bűnmegelőzéssel foglalkozó rendőrök, hogy miként kerülhetik el, hogy gyermekkereskedők hálójába kerüljenek, hogyan kerülhető el a gyerekeltűnés, mi is az a gyermekkori bűnözés, hogyan navigálhatnak biztonságosan, veszélyek nélkül a világhálón. Emellett, mintegy érdekességképpen, hogy a figyelmüket ébren tartsák, elmondták a gyerekeknek, mivel is foglalkozik a rendőrség, kitértek a bűnüldözés gyerekeket érdeklő látványos és érdekes vetületeire.

A bűncselekmények formáinak bemutatásakor kitértek arra is, hogy milyen okok vezetnek a leggyakrabban önkéntelenül történő bűnözővé való váláshoz, miként lehet ezeket elkerülni, továbbá hogy milyen jogi következményei lehetnek a bűncselekmények elkövetésének.

A rendőrök sort kerítettek arra, hogy a felnőttekkel is elbeszélgessenek, akár úgy, hogy megállították a turistákat az utcán, akár szervezett formában, hogy felhívják a figyelmüket a vagyonbiztonságukat fenyegető jelenségekre, arra, hogy miként óvakodjanak a zsebtolvajoktól, csalóktól, kisstílű bűnözőktől, akik ilyen időszakban nagyobb számban vannak jelen az üdülőtelepeken. Elmondták azt is, milyen módszereket használnak a bűnözők a lopásoknál, rablásoknál, meg hogy miként védekezzenek az ilyen praktikák ellen. Szórólapokat is átadtak az üdülőknek, akik szabad idejükben azokat böngészve megtudhatják, milyen veszélyek leselkednek rájuk, s hogyan kerülhetik el azokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés