Tábor hátrányos helyzetű fiataloknak

Hátrányos helyzetű, 16-17 éves fiataloknak szervez személyiségfejlesztő tábort a Divers Egyesület az Alpha Transilvană Alapítvánnyal közösen.

Antal Erika

2015. július 20., 17:122015. július 20., 17:12

Koreck Mária, a tábor egyik szervezője elmondta, három alkalommal, négy-négy napos táborba olyan fiatalokat várnak, akikkel senki nem szokott foglalkozni. Míg a kisebb korosztály számára több civil szervezet is szervez tevékenységeket, a 16-17 éves, középiskolás korúak nem nagyon számíthatnak az olyan fajta segítségnyújtásra, amely az önbizalom fejlesztéséről, a szociális készségek erősítéséről szól, vagy arról, hogy az iskolából kimaradt fiatalok mihez kezdhetnek, hogyan folytathatják az iskolát, esetleg miként kereshetnek munkahelyet.

Drámapedagógia, kézműves foglalkozás, sporttevékenység várja a fiatalokat Nagyadorjánban a július 27-től, 31-től és augusztus 4-től kezdődő táborokban. A drámapedagógiai foglalkozásokat például Moca Rudolf roma nemzetiségű színész tartja, a kézműves tevékenységeket Iszlai Éva pedagógus. Rajtuk kívül önkéntes roma fiatalok, alkalmanként négyen-ötön vesznek részt a táborban, akik  olyan foglalkozásokat szerveznek, amelyek fejlesztik a koncentráló képességet, vagy azt tanítják, hogy mit jelent pontosnak lenni, az időt helyesen beosztani.

A tábor szervezői arra is figyeltek, hogy a résztvevők között egyenlő számban legyenek lányok és fiúk, illetve a nemzetiségi megosztás is arányos legyen, vagyis ne csak hátrányos helyzetű roma, hanem magyar és román fiatalok is. A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a készségek fejlesztése mellett az önbizalom erősítésére is, hiszen, ahogy Koreck Mária mondta, ezek a fiatalok többnyire olyan családokban élnek, ahol ezt nem kapják meg, ahogyan az olyan készségeik sem alakulnak ki, amelyek később a szocializálódásukat segítené.

A tábor csak egy lépés ezen a téren, ezt folytatni kell – tette hozzá a Divers Egyesület vezetője, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy sok fiatal kimarad az iskolából, aztán nem tudja, mihez kezdjen, hogyan folytassa az életét. Tanácsra van szükségük, hogy mit tehetnek, ha szeretnének újból visszakerülni az oktatási rendszerbe, milyen iskolában folytathatnák az abbahagyott tanulmányaikat, illetve hol találnának munkahelyet, megélhetési lehetőséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés