Fotó: Nyulas Piroska
Négy év kihagyás után ismét büszke csőszök, szőlő, mulatni vágyó fiatalság töltötte meg a nyárádköszvényesi művelődési házat.
2015. szeptember 13., 21:052015. szeptember 13., 21:05
Tizenegy pár készült kerek egy hónapja a szombati jeles eseményre, minden este próbára járva, „figurákat” tanulva, ahogy azt a nóta is mondja. „Nagyon szerettük volna továbbvinni ezt a hagyományt, és mivel nagyon szeretjük a táncmulatságokat, páran úgy döntöttünk, hogy a fiatalok és a magunk szórakozásáért megszervezzük idén a szüreti bált” – mesélte a csőszkirály, László Lehel, aki hozzátette: nagyon örülnek, hogy ilyen szép számban eljöttek a környékbéli fiatalok is.
A csőszkirály intézi az adminisztratív feladatokat, ő a mindenkori megbízott, akit a többi csősz választ ki a felelősségteljes munka elvégzésére. A bált a regruták tiszte megszervezni, régen egyfajta búcsúzás volt ez társaiktól katonaság előtt. Azt, hogy több éven át kimaradt ez az esemény a falu életéből, az egy korosztályban lévő fiúk alacsony létszáma magyarázza. Körülbelül három-négy korosztályról beszélünk ezúttal, amely szívvel-lélekkel dolgozott. Nyár elején kezdtek szervezkedni a fiatalok, megkeresték Szopos Katalint, a táncok, énekek betanítóját, és elkezdték a felkészülést – mondta el a tánctanító.
Mint minden ünnepi esemény, itt a szüret napja szentmisével vette kezdetét. Ezt követte a főpróba, utána ebédelni mentek a fiatalok a legényes házhoz. Délután a falu határában fényképezkedtek, majd innen a fiúk lóháton, a lányok szekéren, zenés kísérettel végigjárták a falut. Meg-megálltak a csőszlegényes, -lányos porták előtt, ahol süteménnyel, borral, üdítővel kínálták őket. Ez nagyon régi szokás, amit a mai napig éltetnek.
A felvonulás a szomszédos falvakra is kiterjedt, lényege az esti bálba való hívogatás. Amikor visszaértek, a kultúrotthonban előadták táncukat, és egy rövid délutáni mulatságot tartottak. Vacsora után – amit a lányos háznál fogyasztottak el –, kezdődött a nagybetűs bál előadással, tombolával, szőlővásárral, licitekkel.
Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
szóljon hozzá!