Szobor a fejedelem foglyának

Immár harmadszorra szervezik meg a kerelőszentpáli magyarok napját, s minden alkalommal történelemidéző jelt is állítottak, abból a kézenfekvő felismerésből kiindulva, hogy ápolni kell a múltat, hogy jövőnk legyen.

A magyar napok programja délelőtt szentmisével kezdődött, majd szoboravatással folytatódott, délután gyermektevékenységekre került sor, este pedig zenés műsorokat tartottak mindenki kedvére.

A szentmise utáni szoboravatáson a katolikus templomkertben hagyományőrző huszárok, megyei érdekvédelmi szövetségi képviselők, helyi tisztségviselők és nagyszámú szentpáli lakos vett részt.
A 14. századi építésű templom kertjében felállított – Miholcsa József által készített – nagyméretű Balassi-mellszobor előtt id. Ilyés József, majd a község polgármestere, Simon István tartott beszédet. Utóbbi kiemelte – a jelenkori szentpáli magyarság igyekszik nyomot hagyni maga után, évente állít kopjafákat, s a mostani szoborállítás is nyomjelzés az utánunk következők számára az elődök tisztelet jegyében.

Jel az utódoknak

A leleplezést követően az RMDSZ megyei elnöke, Kelemen Márton, ügyvezető alelnöke, Kovács Levente mondott köszöntőt, majd a helybéli római katolikus lelkész, Bertalan László szólt az egybegyűltekhez, mielőtt megáldotta volna a szobrot. Beszédében hangsúlyozta: a 16. században élt első igazi magyar költőnket, végvári vitézt a szentpáli csatát követően az Alárdiak várkastélyában ápolták, tehát valós módon kötődik a településhez. A plébános figyelmeztetett azonban: „A zászlólengetéstől és szoborállítástól még nem fog felemelkedni a nemzet. Ennél sokkal többre van szükség.” Mégpedig arra, derült ki, hogy Balassihoz hasonlóan az élet minden területén és minden magyar tegyen azért, hogy a megmaradásunk, s felemelkedésünk valós alapokon nyugodjék. És idézte a csíksomlyói búcsú egyik mély értelmű megállapítását: a legszebb nemzeti lobogók a száradni kitett pelenkák – utalva ezzel a magyarság fogyásának riasztó jelenségére.

A szoboravatás végén kulturális műsort mutattak be a helybeli és a községhez tartozó iskolák tanulói.

Miért Balassi és miért itt?

Joggal és okkal tevődhet fel a kérdés bárkiben: miért épp itt, és miért épp Balassi? Nos, a szentpáli csata a fiatal, alig 21 éves Balassinak talán az első igazi tűzkeresztsége volt, és nem a végváraknál, nem a török ellen, mint ahogyan az irodalom- – és esetleg történelem – órákon tanulhattuk. A csata az erdélyi fejedelmi szék elfoglalásáért, illetve megtartásáért folyt az 1571-ben Gyulafehérváron fejedelemmé választott Báthory István és az őt osztrák császári támogatással megbuktatni kívánó Békés (más források szerint: Bekes) Gáspár – egyenként három-négyezres létszámú – csapatai között. Balassa János, Bálint apja, hogy császárhűségét bizonyítsa, a törvényesen – később lengyel királlyá is – megválasztott Báthory ellen küldte a fiát. A fiatalember pedig engedelmeskedett – mást nem tehetett – az atyai parancsnak. Így került Békés csapataival a szentpáli csatába.

A csata 1575. július 8-án 10 órától késő estig tartott, és Békés seregének teljes szétverésével végződött. Egy részük az akkor még Alárdi tulajdonban lévő várkastélyba menekült, őket elfogták. Közöttük volt Balassi is. Békés Mezőség felé menekült seregét kolozsvári lakosok koncolták föl. A várkastélyt a csatát követően bosszúból leromboltatta a fejedelem. 1610-ben a Haller grófok építették újjá.

Báthory még a csatatéren megkezdette a büntetést. „Az elfogott urak közül ötöt tüstént lefejeztetett a szentpáli kastély udvarán. A lázadók felett ez országgyűlés hozott itéletet. Harminczhárom elmenekült főurat, felségsértésben elmarasztalván, fő- és jószágvesztésre itéltek. Az elfogottak közül augusztus 8-án 9 főurat lefejeztek, 34 főurat Kolozsvárt felakasztottak s 34-nek Szamosfalván orrát, fülét vágták le” – írja Szédeczki Lajos.

A szentpáli ütközet korszakot alkot Erdély történetében. Innen kezdődik Báthory Istvánnak a császártól független fejedelemsége s a Báthory-ház hatalmi emelkedése.

A vég

A Báthory fogságába került Balassit a fejedelem magával vitte Gyulafehérvárra. Aztán, hogy 1576 tavaszán lengyel királlyá választották, magával vitte Krakkóba. Ez a krakkói „kiruccanás”, az egy évig tartó udvari életben való részvétel meghatározó jellegű volt az alig 22 éves költő, végvári vitéz életében. Hosszú vándorlási, pereskedései, szerelmi bonyodalmai és kicsapongó élet, végvári csatározásai után 1594-ben részt vett Esztergom török elleni ostromában, ahol Balassa Zsigmond tudósítása szerint „Anno 1594 die 19. Maii Esztergom vára vívásakor, midőn ostromnak mentenek az vízvárnak, lőtték meg Balassa Bálint Uramot az ostromon. Minden két combján átalment az golóbis, de csontot és ízet nem sértett. Vesztette az barbély, Mátyás hercegé, nem akarván szót fogadni az magyar barbélyoknak és holt meg hertelen die 30 eiusdem.” A Kriván havasa alatti Hibbe kegyúri templomában temették el.