Szétosztották a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tanszercsomag-adományait

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány székhelyén osztották szét azt a 150 tanszercsomagot, amelyet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet küldött a rászoruló erdélyi magyar családok számára.

Hajnal Csilla (R)

2016. szeptember 08., 17:472016. szeptember 08., 17:47

Adományozni jó, különösen, ha gyerekekről van szó, akik tiszta szívből örülnek még egy ceruzának is. Az első becsengetés előtt pedig igencsak jól fog a segítség az olyan családokban, ahol a szülők nem engedhetik meg azt, hogy tanfelszereléseket vásároljanak. Hetven általános iskolás, nyolcvan középiskolás és néhány egyetemista is részesült az iskolakezdéshez szükséges felszerelésekből, amelyek csomagonkénti értéke tízezer forint.

Főként a mezőségi és a környező települések mélyszegénységben élő több gyerekes családjai kapták az adományokat, így jutott Szabédra, Kölpényre, Backamadarasra, Udvarfalvára, Mezőpanitba, Héderfájára, Nagyölyvesre, Mikefalvára, Sóskútra és Gegesre is, de adományban részesültek a Lídia Otthon és a Pici Ház lakói, illetve több marosvásárhelyi rászoruló család is – tudtuk meg Molnár Heléna Tímeától, a Lazarenum Alapítvány szociálpedagógusától.

Összesen ezer magyarországi, erdélyi és kárpátaljai iskolás jutott idén a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet beiskolázási támogatásához, amelyet idén már ötödik éve, hogy szétosztanak a rászorulók között – tudtuk meg a részleteket Haáz Sándortól, a segélyszervezet egyik önkéntesétől. A legtöbb rászorulót máskor is támogatja az alapítvány, így egy jól ellenőrzött nyilvántartás szerint osztották szét a csomagokat. Idén három új településre – Kölpényre, Szabédra és Udvarfalvára – is jut.

Sok családról a falu lelkészétől értesült az alapítvány, de van olyan is, akit egy másik szegény család „ajánlott be” – mondta a szociálpedagógus. „Akadnak olyan családok, amelyeket már nem támogat az alapítvány, mivel megtudtuk, hogy többször eladták a segélybe kapott alapélelmiszereket. De vannak olyan mélyszegénységben élők, akik a Mezőség közepén laknak, a közelben nincsenek munkalehetőségek, így a szülők dolgozni sem tudnak, mert az ingázás nagyon sok pénzbe kerülne, mégsem hanyagolják el gyerekeiket” – tette hozzá.

Csak iskoláskorú gyerekek kaptak az adományból, de a szétosztáson részt vevő kis estvérek sem mentek haza üres kézzel, egy-egy színes ceruzát vagy meséskönyvet ők is szorongattak a kezükben. A segélycsomagban torna- és ünneplőruhák is vannak, de ezeket egy későbbi időpontban kapják meg a családok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe