
Idős, ágyhoz kötött, beteg személyeket látogattak meg a Caritas munkatársai marosszéki településeken. A három megyebeli otthongondozói csoportból a Maros nevezetű vállalta fel a kezdeményezést.
2014. február 11., 19:362014. február 11., 19:36
2014. február 11., 19:462014. február 11., 19:46
II. János Pál pápa kezdeményezésére 1983 óta február 11-én ünneplik a Betegek Világnapját, ennek célja, hogy Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, illetve segítse elő a szenvedés megértését. A gyulafehérvári Caritas otthoni beteggondozó szolgálata ezen a napon mindig megemlékezik ezekről a személyekről.
A megyében működő három csapat közül a Maros vállalta fel a Caritas újszerű kezdeményezését, azaz hogy idén otthonaikban meglátogatva köszöntsék a betegeket. Ezt kísérleti jelleggel szervezték meg, és csak néhány személyt látogattak volna meg. Nyárádszeredában Karácsony Katalin és Csécs Krisztina gondozók Csíki Dénes szociális munkással és néhány gyerekkel négy időst kerestek fel. Székelybere községben Kacsó Mária és Siklódi Zsuzsánna gondozók György Réka szociális munkással kezdeményezték az akciót, amelybe nagyon lelkesen és aktívan bekapcsolódtak a márkodi kisiskolások, óvodások és pedagógusok, valamint a helyi református egyházközség, így összesen harminchat személyhez jutottak el.
A gyerekek általuk készített rajzokkal ajándékozták meg az időseket, szavaltak, valamint egy-egy szál virágot is átadtak, ezeket az egyházközség, a marosvásárhelyi La Rosa és a backamadarasi Írisz virágüzletek ajánlották fel erre a célra. „Fontosnak tartjuk az idősekre, betegekre való odafigyelést, de cél a közösség figyelmének a felkeltése is” – nyilatkozta portálunknak György Réka, hozzátéve: mindenhová nem juthattak el, hiszen csak kezdeményezés szintjén szervezkedtek, de ha a visszajelzések pozitívak lesznek, akkor jövőben más településekre is kiterjesztik. A meglátogatott idősek mindenképpen nagyon örültek a kedvességnek, figyelemnek és a szép gesztusnak.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!