Szászrégeni Magyar Napok vasárnapig

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

A Szászrégeni Kemény János Művelődési Társaság és a helyi RMDSZ a napokban harmadik alkalommal szervezi meg Szászrégeni Magyar Napokat. 

Fábián András

2015. augusztus 28., 14:342015. augusztus 28., 14:34

Csütörtökön kezdődött meg a rendezvénysorozat, amikor a radnótfájai Kistemplomban a Humana Regun Egyesület szervezésében a Menni, vagy maradni? címmel kerekasztal-beszélgetést tartottak. A szervezők a magyarság számának csökkenésére, az elvándorlás okaira próbáltak választ találni.

Pénteken 18 és 20 óra között az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermébe várják az érdeklődőket. A szászrégeni magyarságért című gálaest keretében tartják a hivatalos megnyitót, díjazzák a történelmi vetélkedő nyerteseit, valamint átadják a 2015-ös életműdíjakat.  A rendezvény második részében a Codex régizene együttes műsorát hallhatják a jelenlévők.

Szombaton 10 és 11.30 óra között ismét a művelődési ház nagyterme a Magyar Napok helyszíne.  A Vidám percek című előadás főleg 1–8. osztályos diákoknak és diákokról szól. A Rosszcsontok (Petru Maior Gimnázium) színjátszói bemutatják a Bolondos királyság – királyi bolondság mesejátékot, a Csim-Bumm Ifjúsági és Gyermekszínjátszó Csoport jelenetet ad elő a Tiritarka oskola című sulikomédiából. A Gyöngyharmat tánccsoport (Alexandru Ceusianu Gimnázium) néptáncokat mutat be, a Vidám csapat tagjai (Petru Maior Gimnázium) nótákkal, vidám dalokkal lépnek fel. Közreműködnek néhányan a Hagyományőrző rügyecskék és a Madárka-madárka népdalvetélkedők résztvevői közül is, akik népdalokkal szórakoztatják a jelenlevőket. A belépés ingyenes.

16 és 18 óra között Nagy Atilla tanár történelmi sétára hívja a múltunk, történelmünk iránt érdeklődőket. Találkozási helyszín az evangélikus templom. 18 órakor kezdődik Pozsár Róbert kolozsvári orgonaművész koncertje az evangélikus templomban. 19.30 perckor az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermébe várják a színházszerető közönséget. A csíkszeredai Open Stage – Székelylend színjátszói (a stand up comedy műfajban) kabaréjeleneteket adnak elő, melyeket zenével fűszereznek. A belepés ingyenes.

Vasárnap az egész napos rendezvények színhelye az Avântul sporttelep és az ott felállított színpad. Reggel kispályás labdarúgó bajnokság lesz, 10 órakor kezdődik a gulyásfőzés és a gyerekprogramok az RMDSZ Nőszervezetének szervezésében. Délben a  szászrégeni fúvószenekar lép fel, 14 órakor kerül sor az ünnepi kenyéráldásra. 16 órától a szászrégeni Kerekerdő és Gyöngyvirág, a marosfelfalui Bíborka, a kisfülpösi Lángvirág néptánccsoportok lépnek fel, majd díjazzák a nyertes focicsapatot és a gulyásfőző verseny legjobbjait. 18.30 órakor kezdődik a Szabó Előd és Nagy Róbert által írt rockoratórium. Az 1849 – Volt egy szabadságharc című darabban olyan magyarországi és erdélyi művészeket láthatnak az érdeklődők, mint Kalapács József, Tóth Reni – ex Kormorán, Márton Fruzsina, Szabó Gyula Győző, valamint a szászrégeni középiskolák magyar  néptáncosai. Koreográfus Kovács János. Látványterv: Gombos Róbert.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Hirdetés