
Két baleset is történt csütörtök délután Maros megyében. Mindkettőben többen sérültek meg.
2015. július 23., 17:522015. július 23., 17:52
2015. július 23., 20:542015. július 23., 20:54
Az E 60-as nemzetközi úton Marosugra területén egy magyarországi kisbusz áttért az út menetirány szerinti bal oldalára, majd árokba borult. Az autóban négy személy tartózkodott, két felnőtt és két gyerek, ők könnyebb sérülést szenvedtek – tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, Andreea Poptól. A sérülteket a rohammentő-szolgálat elsősegélyben részesítette, majd beszállította a kórházba.
Másfél órával később, délután három óra körül Székelyberében történt baleset. Amint a vészhelyzeti felügyelőségtől megtudtuk, egy személygépkocsi ütközött egy haszonjárművel. A személyautóban levő két személy beszorult a roncsok közé, akiket a műszaki mentők emeltek ki a roncsok közül. A sérültek egyike az ütközéstől az eszméletét vesztette. Négy óra előtt a rendőrség szóvivőjétől megtudtuk, hogy a Salubriserv tulajdonát képező egyik teherautó mögött haladó személygépjármű nem tartotta be a megfelelő követési távolságot és hátulról beleszaladt a szemetesautóba. A szóvivő a helyszínen lévő kollégáitól úgy értesült, hogy a balesetnek három sérültje van.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!