Sajnálják Lokodi távozását

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Poltikustársai közül sokan meglepődéssel fogadták Lokodi Edit Emőke keddi nyilatkozatát, miszerint lemond Maros Megye Tanácsának alelnöki tisztségéről, valamint önkormányzati képviselői mandátumáról. A nyolc éven át megyei tanácselnökként tevékenykedő politikus távozását kollégái sajnálják.

Vass Gyopár

2014. február 05., 22:252014. február 05., 22:25

2014. február 06., 18:532014. február 06., 18:53

„Lokodi Edit Emőke nyolc évig kitűnő elnöke volt a megyének, bebizonyította, mit jelent az, ha egy ügyes magyar politikus vezeti a megyét. Sajnáljuk, hogy lemondott” – ismerte el erényeit a román sajtóban Vasladyként emlegetett alelnöknek Borbély László parlamenti képviselő, akivel majdnem huszonöt éven át dolgoztak együtt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben.

„Tudomásom szerint már régóta gondolkodik azon, hogy lemondjon, hisz amint az köztudott, több unokája van, akik sajnos nem tartózkodnak Romániában. Úgy tudom, nincs más indítéka. Bár sajnálom, hogy ezt a döntést hozta, nem lepett meg teljesen” – nyilatkozta lapunknak Borbély László. Hozzátette: az élet megy tovább, valószínűleg az RMDSZ frakció és a Területi Képviselők Tanácsa  kell majd döntsön arról, hogy ki kerül a helyére. A kérdésre, hogy szerinte ki lesz ez a személy, az RMDSZ politikai alelnöke elmondta, nem menne elébe a döntésnek, amelyre napokon belül sor kerül.

„Meglepett Lokodi Edit Emőke távozásának a híre, tudniillik a múlt hét második felében többször konzultáltunk, beszélgettünk, és szándékáról nem tett említést. Ami a lemondásával kapcsolatos véleményemet illeti, elfogadom, hogy nyomós okai voltak. Ezek egy részéről tudok, ismerem, de nyilvánosan is beszélt róluk a sajtóban, és a megyei önkormányzati üléseken –  arról, hogy sorozatosan kihagyták a döntéshozatalból, hogy  ez a dolog frusztrálja, és emiatt kirekesztettnek érzi magát” – mondta el portálunk kérdésére Pokorny László megyei önkormányzati képviselő. Hozzátette, megérti, hogy Lokodi különböző okok miatt megvált a megyei önkormányzat alelnöki tisztségétől. „Azt viszont, hogy a tanácsosi mandátumát is visszaadta, nehezebben tudom elfogadni. Nyolcéves adminisztratív tapasztalatára szükség lett volna, annál is inkább, mert a folyamatban lévő projektek nagyrészt az ő idejében indultak. Önkormányzati képviselőként nagyon sokat tudott volna segíteni az alelnöki tisztségét átvevő kollégájának, és persze nekünk is” – mondta Pokorny. A megyei képviselőtől is megkérdeztük, szerinte ki lesz a soron következő alelnök, de azt felelte: nem tudja, hogy kit javasol majd az RMDSZ vezetősége.

„Nagyon régóta dolgozom együtt Lokodi Edit Emőkével, és ezidő alatt nagyon sokat tanultam tőle. Igazából úgy nézek fel rá, mint egy követendő példára, hiszen nőként helytállni egy ilyen kemény politikai pozícióban, egy megyét vezetni és ezért felelni követendő példa kell hogy legyen minden fiatal politikus hölgynek” – nyilatkozta Csép Andrea, az RMDSZ Maros Megyei Nőszervezetének elnöke. „Engem a tegnap teljesen felkészületlenül ért ez a bejelentés, de meg tudom érteni, miután megtudtam, hogy milyen okokra hivatkozott. Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben érett felnőtt emberként gondolkodva meg kell értenünk a döntését, mert az ember dolgozik, de a családjának is szüksége van rá, és mi, akik évek óta a közéletben tevékenykedünk, tudjuk, hogy eközben a család egy picit elhanyagolódik. A közért végzett munka nem nyolcórás tevékenység, ott kell lenni, akkor kell segíteni, amikor a közösségnek szüksége van rá”  – mondta el Csép Andrea.

„Nem örülök, hogy lemondott. Mandátumai során nagyon sok jó és hasznos dolgot tett, és az ő lemondása veszteség. Az okokat csak találgatni lehet. Ugyan személyes okokra hivatkozik, de nem tudom, valójában mi van mögötte. Annyit tudok hozzátenni, hogy nem egyszer panaszkodott nekem is, hogy mellőzik. Valószínűleg ezt a mellőzést a megyei önkormányzat élén kifejtett munkájára értette. Az utóbbi időben úgy érezte, hogy súlyvesztett lett a szerepe a megyei önkormányzatban” – fejtette ki véleményét Kerekes Károly parlamenti képviselő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya
2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés