Saját biztonságukat tartották szem előtt

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Megnyitotta ajtaját a közönség előtt a nyárádszeredai művelődési ház, miután tűzvédelmi engedély hiányában november végén leállítottak minden rendezvényt az épület nagytermében.

Gligor Róbert László

2016. január 19., 17:592016. január 19., 17:59

Hétfőn már megtarthatta előadását Nyárádszeredában a marosvásárheyi Hahota Színtársulat, és hamarosan a Gruppenhecc Kabarátársulat is érkezik – tudtuk meg az intézmény igazgatójától, Suba Gyöngyitől.

Érdeklődésünkre Tóth Sándor polgármester meglepő hírt közölt: a művelődési ház nyugodtan használható ezután (is), mert kiderült, semmilyen tűzoltósági engedély nem szükséges. „Ennek ellenére foglalkoztunk a tűzvédelmi kérdésekkel, a saját biztonságunk érdekében megoldottuk a hiányosságokat” – mondta el az elöljáró.

Benő Barna, a Bekecs néptáncegyesület elnöke is örül annak, hogy került pénz a városi költségvetésből, és sok mindent pontra tudtak tenni az intézményben. Várták is a kérdés lezárását, ugyanis elkezdték az egyesületen belül a munkát, hogy a tánccsoport „legidősebb” korosztályát a művelődési minisztériumban különálló magántársulattá minősítsék Bekecs Néptáncszínház néven. A tervezett próbatermük is elkészült, ezután annak felszerelése, főleg speciális világítótestek elhelyezése jelent feladatot, hiszen stúdiótermet szeretnének kialakítani, azaz minden olyan feltételt megteremteni, ami egy színházban is adott egy-egy előadás rögzítésére. Ehhez persze pályázni fognak, mert saját pénzalappal nem rendelkeznek még.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen

Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen
2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük