
Egyre népszerűbbek és látogatottabbak a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) által rendezett egyhetes szakképzések, melyeket neves anyaországi egyetemi oktatók tartanak.
2015. július 28., 20:022015. július 28., 20:02
2015. július 28., 20:022015. július 28., 20:02
Az idén negyven magyarországi vendégelőadót sikerült Marosvásárhelyre hoznia az RMOGYKE-nak, többnyire csupa olyan szív-lélek embert, aki ingyen és bérmentve vállalta az utazás viszontagságait, a családjától és az otthoni teendőktől való elszakadást és, nem utolsó sorban azt, hogy tizenöt órát tartson az itteni érdeklődőknek. A 2009-ben indult képzési programnak köszönhetően eddig immár 132 anyaországi vendégelőadót hallgathattak a vásárhelyi és környékbeli fiatal orvosok, diákok. A professzorok zöme a Pécsi Tudományegyetemről érkezett.
A sokszor ellenszélben dolgozó RMOGYKE kurzusai egyre népszerűbbek. Ádám Valérián, a szervezet titkára szerint a képzések látogatottsága az idén mintegy harminc százalékkal nőtt. Úgy tűnik, román részről is némi érdeklődés mutatkozik, ezért a szervezők fontolóra vették, hogy az október elsején újrainduló rendezvények egy része angol nyelven folyjon. A kétnyelvűsítés ugyanakkor hozzásegítheti a belvárosi római katolikus plébánia Deus Providebit Házában működő egyesületet a képzési központként való akkreditálásához. Kérdésünkre, hogy mitől lettek egyre látogatottabbak a kurzusok, Ádám elmondta, hogy a magyarországi vendégelőadók által biztosított képzések nem arról szólnak, hogy jön a tanár, egy-két óra alatt elmondja a mondanivalóját, majd sietve távozik. „A tizenöt órán keresztül itt helye van a szakmai vitának, a kérdezősködésnek, megbeszélésnek, tapasztalatcserének” – ecsetelte a jelenlegi helyzetet az RMOGYKE titkára. Az anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzést biztosító egyesület ugyanakkor Erdély más részeiben élő és dolgozó diákok és orvosok felé is próbál fordulni.
Ádám Valérián azt is örvendetesnek tartja, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárainál is némi szemléletváltás történt. A magyar oktatók már nem tekintik konkurenciának a vendégelőadókat, kezdik őket fogadni, beviszik az egyetemre, megszólaltatják a diákok előtt.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!