Rhédey Napot tartanak Erdőszentgyörgyön

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A település egyik legismertebb szülötte és személyisége, Rhédey Claudia születésnapja (szeptember 21.) apropóján vasárnap az erdőszentgyörgyi önkormányzat Rhédey Napot szervez.

Gligor Róbert László

2015. szeptember 17., 15:342015. szeptember 17., 15:34

Ennek célja, hogy minél szélesebb körben megismertessék a Rhédey-családot, és minél több tapasztalatot szerezzen az érdeklődő közönség is az épített örökségről és megőrzéséről – tudtuk meg Menyhárt István szervezőtől.

Mivel Rhédey Claudia – aki az angol királynő, II. Erzsébet ükanyja – élete és halála az erdőszentgyörgyi templomhoz és kastélyhoz kötődik, ezen a két helyen szervezik a vasárnapi műsorokat. A délelőtti istentisztelet után a templomot, történetét és a Rhédeyekkel, illetve az angol királyi családdal való kapcsolatát mutatják be, ezt a baróti Kájoni Consort együttes régizenéje színesíti. A kastély időszakos kiállítótermeiben Makovecz Imre grafikáiból, látványterveiből, Magyari Hunor műemlék templomokat ábrázoló légifotóiból és Sándor János erdélyi nemesi és fejedelmi címerek fába faragott másaiból tartanak tárlatot.

Délután a kastélyban tudományos ülésszakot szerveznek. Mivel az épület felújítása lassan befejeződött, most keresik annak legjobb kihasználási módját, ezért olyan előadókat hívtak, akiknek tapasztalata van az épített örökség területén. Hegedüs Csilla volt kulturális miniszter, a Transylvania Trust munkatársa értekezik az épített örökségről, Farkas András az erdélyi, Vajda András a Maros menti kastélyokról beszél, Csibi Attila polgármester pedig a helyi kastély környezetének rendezési látványterveit mutatja be. Vajda András arról is értekezik, hogy egy helyi értéket miként lehet közkinccsé tenni, majd Székely Ferenc mutatja be nemrég megjelent könyvét, amely Károly herceg erdőszentgyörgyi látogatását örökíti meg. Késő délután Hegyi László Rhédey Claudia életét, Szabó Ferenc pedig a kastélyt mutatja be részletesen az érdeklődőknek, de olyanok jelenlétére is számítanak, akiknek új ismereteik is vannak ezekkel a témákkal kapcsolatban. A délutáni előadások közben a Kájoni Consort barokk korabeli palotazenét játszik.

A tudományos jelleg mellett kulturális tevékenységeket is szerveznek: délután a Százfonat néptáncegyüttes kézműves műhelybe hívja a gyerekeket a kastélypincébe, a helyi diákszínjátszók két színdarabot is bemutatnak, majd a gyerekek számára moldovai táncokat tanítanak, és a felnőtteknek is szerveznek táncházat.

Mivel Rhédey Claudia férje, Württemberg Sándor herceg nevét viseli a helyi huszárcsapat, ők sem maradhatnak ki a programból: a gyerekek a kastély előtti téren a huszárokkal ismerkedhetnek meg és lovagolhatnak is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Meghallgatták a városlakók kérését: újra lesznek Szovátai Napok

Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.

Meghallgatták a városlakók kérését: újra lesznek Szovátai Napok
2025. május 08., csütörtök

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen

A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen
Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen
2025. május 08., csütörtök

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen

2025. május 08., csütörtök

Idén is együtt szalad a marosvásárhelyi civil közösség

Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.

Idén is együtt szalad a marosvásárhelyi civil közösség
2025. május 08., csütörtök

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán

Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán
2025. május 07., szerda

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák

Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák
2025. május 07., szerda

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű

Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű
2025. május 07., szerda

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
2025. május 06., kedd

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson

Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson
2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét