Fotó: eloepiteszet.hu
Az RMDSZ szászrégeni szervezete és a nőszervezet, a Kemény János Művelődési Társaság, a Humana Regun Egyesület, a Szászrégeni Ifjúsági Szervezet, a Csillag Egyesület, a Rákóczi Szövetség szászrégeni szervezete augusztus 18. és 21. között megszervezi a Szászrégeni Magyar Napokat.
2016. augusztus 10., 18:312016. augusztus 10., 18:31
Csütörtökön a Radnótfájai Református Kistemplomban délután 6 órai kezdettel a Humana Regun Egyesület szervezésében könyvbemutatóra kerül sor. Az érdeklődők megismerhetik Bernády, a városépítő című könyvet. Pénteken 11 és 13 óra között a Radnótfájai Református Kistemplom ad otthont a Réges – Régen című történelmi vetélkedőnek. Délután 3 órától történelmi sétára hívja meg Nagy Atilla tanár az érdeklődőket, gyülekező az evangélikus templom előtt. Délután 6 órától az Eugen Nicoară Művelődési Ház nagytermében a Magyarságunk régen és ma című gálaest keretében kerül sor a hivatalos megnyitóra. Ekkor díjazzák a történelmi vetélkedő nyerteseit és osztják ki a 2016-os életműdíjakat. Ezután kenyéráldás a történelmi egyházak lelkészeinek részvételével; a gálaest második részében a nagykőrösi Kőris kamarakórus díszelőadására kerül sor. A belépés ingyenes.
Szombaton délelőtt az Avântul sportpályán kispályás labdarúgó bajnokságot szerveznek. Beiratkozni a 0745-330.720, illetve a 0741-358.191-es telefonszámokon lehet. 10 órakor Cserkésznap – a magyarrégeni 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat szervezésében. Délután 5 órai kezdettel a DIO-Ház tárlatnyitónak és zongorakoncertnek ad otthont: Kalabér Tímea másodéves egyetemista festészeti kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. Zongorázik Osváth Hunor, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia negyedéves hallgatója. Este 7 órától kezdődik a radnótfájai volt kultúrotthonban (Krizantém étterem) a zenés, szórakoztató műsorral egybekötött vacsora. Fellép Ritziu Ilka Krisztina és Barabás Tibor. Belépők elővételben az RMDSZ székházban vásárolhatók.
Vasárnap az Avântul sporttelepen 9 órától gulyásfőzőverseny, 10 órától a radnótfájai református nagytemplomban a Radnótfájáról elszármazottak találkozója, úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentisztelet lesz. Fellép a nagykőrösi Kőris kamarakórus. Köszöntik a 100 esztendős Szabó Rozáliát, majd 10 és 12 óra között sportversenyekre várják a gyerekeket. 13 és 19 óra között a szászrégeni tánc és dalcsoportok előadását tekinthetik meg a jelenlévők. Ezt követi a focibajnokság és gulyásfőző verseny nyerteseinek díjazása, majd este 8 órától a Republic együttes koncertjére várják a szászrégenieket. A rendezvény lampioneregetéssel zárul.
Fábián András
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!