Székelyvajában önkormányzati és egyházi részvétellel, a helyi fúvószenekar fellépésével és emlékfa elültetésével adták át a napokban az elkészült ravatalozót.
2016. június 09., 18:142016. június 09., 18:14
Osváth Csaba polgármester elmondta, fontosnak tartották a ravatalozók építését, mert problémát old meg és lehetőséget ad civilizált módon végbúcsút venni az elhunytaktól. Ezért is támogatta a községi önkormányzat évek óta az építkezést, minden esztendőben pályázatot írt ki erre a célra, amelyet az egyházak le tudtak hívni és felhasználni. A vajai ravatalozó elsőként került átadásra, de a további hét építkezés is előrehaladott állapotban van. A vajaihoz az önkormányzat 66 ezer lejt tudott folyósítani, de a helyiek részéről is messzemenően pozitív volt a hozzáállás, és a testvértelepülések is segítséget nyújtottak – tudtuk meg. Az épületek egyházi tulajdonban vannak, így azok mindig a közösségeké maradnak, és bárki legyen a polgármester vagy bármilyen rendszer legyen, azokat senki el nem veheti a helyiektől – mondta az elöljáró.
A ravatalozókat felekezettől függetlenül bármely lakos használhatja – ezt a tényt az önkormányzat az egyházaknak nyújtandó támogatási szerződésben rögzítette az utólagos nézeteltérések, viták elkerülése végett.
Sportpálya kicsiknek, nagyoknak
Új létesítménnyel gazdagodott Harasztkerék is, átadták a faluközpontban épült többfunkciós, műgyepes kispályát. Az iskola és óvoda mellett álló létesítmény az apróságokat is kiszolgálja, így a szellemi mellett a testi fejlődésre is adottak most a feltételek.
A beruházást az önkormányzat saját alapból eszközölte, de a szokásosnál olcsóbban sikerült kivitelezni, mert a műgyepet és a kivilágítást kivéve mindent az önkormányzat munkacsoportja vitelezett ki, illetve a helyi lakosság is kivette a részét a munkából.
Ujfalvi-Veres Dorothea az egyetlen magyar diák Maros megyében, aki idén tízest szerzett a román érettségin. Sikerének titka gyerekkoráig nyúlik vissza: a szülői példa, a nyitottság és a hétköznapi nyelvhasználat szinte pótolhatatlan.
Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
szóljon hozzá!