
Újra lehet jelentkezni a Yuppi Táborba, az egyetlen olyan romániai programra, amely az élményterápiás rekreáció innovatív módszerét alkalmazza.
2015. július 01., 17:002015. július 01., 17:00
2015. július 01., 17:192015. július 01., 17:19
Idéntől a két, cukorbetegeknek szánt tábor mellett egy daganatos betegeknek szánt tábort is meghirdetnek, ahova olyan gyerekek jelentkezését várják, akik nem több mint öt éve fejezték be onkológiai kezelésüket. A részvétel ingyenes a gyerekek számára.
A táborokat már ötödik éve azzal a kifejezett céllal szervezik, hogy krónikusan beteg gyerekeknek kihívásokkal, szórakozással teli, mégis biztonságos környezetet nyújtsanak. Ezekben a táborokban nem a betegségé a főszerep, hanem biztonságos környezetet teremtenek ahhoz, hogy táborozóik felfedezzék saját lehetőségeiket, és ne a korlátaikra koncentráljanak, önbizalmuk, önértékelésük növekedjen, könnyebben teremtsenek kapcsolatokat.
A programok számos kihívást ígérnek: kézműves foglalkozások, zene, színjátszás, fotó, lovaglás, íjászat, evezés/horgászat, mászás/magaskötélpálya.
A tábor első turnusa most zajlik, június 27. és július 4. között, melyben 13–17 éves, diabétesz betegséggel élő fiatalok vesznek részt.
A második alkalomra július 25 és augusztus 1-je között kerül sor, ide a 7–13 éves diabétesz betegséggel élő gyerekeket várják.
Az utolsó tábort 13–17 éves onkológiai beteg fiatalok számára, augusztus 22–29. között szervezik.
A rendezvény helyszíne a Maros megyei Mezősályiban található Andrei Ifjúsági Központ. Fontos, hogy a táborok alatt kétnyelvű – román és magyar – kommunikáció folyik.
A programokon a táborozók létszámával azonos számú, alaposan felkészült önkéntes vesz részt és szervezi a tábor mindennapjait. Az önkénteseket a táborban Manóknak hívják: a HáziManók lesznek legtöbbet a gyerekekkel, ők lelkesítik őket a programokon, segítik a tábori mindennapokban; a MenőManók feladata a programok kitalálása, levezetése, míg a láthatatlan biztonságot a DokiManók – orvosok, egészségügyi asszisztensek és szakorvosok – 24 órás orvosi felügyelete biztosítja.
Az egészségügyi önkéntesek csapata a betegségtίpus függvényében változik: a diabétesz táborokban diabetológiában, míg az onkológiai táborban onkológiában jártas szakorvos is jelen van a tábor teljes ideje alatt. A kellő ellátás érdekében egy szintén betegségcsoportnak megfelelő orvosi szoba áll a táborozók rendelkezésére.
A tábori menüt orvos ellenőrzésével dietetikus állítja össze. Az egészségügyi csapat tagjai minden gyereknek a saját diétáját tiszteletben tartva adagolják az ételt. Olyan gyerekeket is fogadnak és ellátnak, akik ételérzékenységben szenvednek (glutén- vagy laktózérzékeny) vagy speciális orvosi előírást követnek.
Az onkológiai turnusra még javában zajlik a jelentkezés, a gyerek kezelőorvosa által kitöltött, és a szervezőkhöz eljuttatott egészségügyi jelentkezési lap által.
A szakorvosok listája, a jelentkezéshez szükséges további információk, szülői visszajelzések és a táborral kapcsolatos további tudnivalók a yuppicamp.ro/hu/ oldalon találhatók.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!