Fotó: Boda L. Gergely
Több határozattervezetet is elfogadtak a már elkezdett programokkal kapcsolatban a Maros megyei önkormányzat csütörtöki, soros ülésén. Ilyen például a motorsportpálya építésének folytatása, amelyre jelentős összeget különítettek el, de a reptér eszköztárának fejlesztése is, amelyről szintén döntöttek.
2016. augusztus 25., 17:502016. augusztus 25., 17:50
Több határozat szólt különböző összegek odaítéléséről a csütörtöki megyei önkormányzati ülésen. Többek között jóváhagyták, hogy 25 millió lejt adnak saját költségvetésből a motorsportpark befejezésére, és meghosszabbították a kivitelezési határidőt 2018 végéig. Ugyanakkor megszavazták a szükséges pénzösszeget, hogy a reptér be tudja szerezni a biztonsági szempontból fontos tűzoltóautót, azonban egyelőre nem lesz lehetősége többrendeltetésű hókotrót vásárolni, de hamarosan sor kerülhet a kifutópálya felületének javítására is. A megyei költségvetés kiegészítésére is sor került, 40 ezert lejt hagytak jóvá a Forgatagnak. A szavazás előtt Molnár Ervin liberális tanácsos azt kérte, hogy a Görgényvölgyi Fesztivál költségvetésére is hagyjanak jóvá plusz 20 ezer lejt. Ezen javaslatát a többség elvetette, míg a Forgatnak odaítélt összeget megszavazták.
A megyei választott képviselők elfogadták, hogy pénzt utaljanak a júniusi viharokban jelentős kárt szenvedett kutyfalvi és kisiklandi iskolák javítására, míg előbbi munkálatra 133 ezer lejre van szükség, az utóbbira 16 ezer lejre. Ștefan Someșan képviselő, főtanfelügyelő elmondta, hogy a tavaly tűzvészben elpusztult gödemesterházi iskola felújítására is újabb pénzösszeget kellene jóváhagyni, mert az újjáépítés során kiderült, hogy az eredetileg megszavazott összeg nem elegendő. Erről a soron következő tanácsülésen fognak dönteni.
Az ülésen felszólalt Pokorny László is, aki elégtétellel számolt be arról, hogy végre alkalmazni lehet a tavaly megjelent kormányhatározatot, amely kimondja, hogy a gyermekeket és fogyatékos személyeket ellátó intézményekben ezután minden gondozottra egy alkalmazott jut. Eddig 1,45 személyre jutott egy alkalmazott, ami testileg és pszichikailag is felemésztette ez utóbbiakat. A kormányhatározat életbe ültetése nyomán megyeszinten négyszáz személyt fognak alkalmazni, ebből 90-et Marosvécsen. A szociális intézmények szerkezeti felépítéséről szóló határozatot, amely a fent említett kormányhatározat életbe ültetéséhez szükséges, elfogadták a csütörtöki ülésen.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!