
A több mint egy hónapig élet és halál között lebegő Alexandru Botorea története számtalan embert, szervezetet megrendített. A sajnálkozás cselekvéssé alakult, és a felismerhetetlenségig összeégett arcú gyerek 70 ezer euróba kerülő műtétére a jó szándékú, segíteni akaró emberek, közösségek már több mint 30 ezer eurót összegyűjtöttek. Pénteken vásárt tartanak a megsegítésére szülőfalujában, Maroskeresztúron.
2015. augusztus 20., 17:222015. augusztus 20., 17:22
Április 10-én, pénteken este fél hét körül Maroskeresztúron kigyulladt egy személygépkocsi egy ház udvarán. Akkori tudósításunkból kiderül: a megyei vészhelyzeti felügyelőségtől kapott információk szerint egy kétéves kisgyerek megsérült, kezén és arcán 3. és 4. fokú égési sérülést szenvedett. A kiskorút a rohammentősök a marosvásárhelyi sürgősségi esetek kórházába szállították. A tűzoltók véleménye szerint a kocsi rövidzárlat miatt gyulladt ki. A gyerek felügyeletét ellátó nagyszülők azt állították, hogy a kisfiú nem volt magára hagyva, az édesanya szerint nem tartózkodott az álló, kigyulladt autóban.
A kisfiút később Marosvásárhelyről Bukarestbe szállították, és az ottani szakemberek hetekig 1 százalék esélyt adtak neki a túlélésre. Másfél hónap után kiderült, Alex egy harcos, és májusban édesanyja nyilatkozatai szerint túl volt az életveszélyen. Alex fején és kezein több beavatkozást végeztek, végül le kellett vágni félig az ujjait, de nem szenvedett agyi károsodást, és mindent tudott, amit a baleset előtt tanult. A kisfiú már a tavasszal elkezdett egyedül enni, és bár az orvosai úgy vélték, elveszíti a látását, tévedtek.
Alex Botorea neve mostanra egyet jelent a feltétel nélküli segíteni akarással és a példátlan összefogással. Ennek számos szervezett formában történő, de rengeteg apró bizonyítéka is tetten érhető: van, aki a legutóbbi divat szerint készült csipkés cipőjét árverezi, és ajánlja fel a befolyt összeget a kisfiú megmentéséért, éttermek bevételeik egy részét adják oda, az iklandi kisboltban is gyűjtenek, és még sorolhatnánk.
A kisfiú ügyét a Ments meg egy szívet és a Plus Communication szervezetek vállalták fel, de a gyűjtési akcióhoz csatlakozott az ASA futballcsapata is. Alex állapota ugyan sokat javult, de további rekonstrukciós műtététekre van szüksége az arcán és a kezén. A kisfiút Törökországban műtik hamarosan, becslések szerint a beavatkozások első szakasza 30 ezer euróba fog kerülni, a második pedig még ennél is mintegy tízezer eurónál többe. A gyűjtés szervezőinek facebookos híradásai szerint az első szakaszhoz szükséges 30 ezer euró összegyűlt, hamarosan indulnak Törökországba.
Önkéntesek ugyanakkor péntek délután öt órakor udvari kiárusítást (a kezdeményezés angol neve: yard sale) tartanak. A maroskeresztúri futballpályán tartott vásáron befolyt összeget Alexnek ajánlják fel. „Bárki jöhet, és eladhatja a fölöslegessé vált holmijait: ruhákat, játékokat, háztartási gépeket és eszközöket. Reméljük, hogy minél nagy számban fognak elkelni” – mondta Bianca Pop, egy marosvásárhelyi önkéntes. Azok, akik szeretnének segíteni, de nem tudnak részt venni a vásáron, a felajánlásaikat összegyűjtik. Erről bővebben a Yard Sale Pentru Alex nevű Facebook eseményen lehet érdeklődni.
Ha valaki pénzadománnyal szeretne segíteni, a felajánlásokat a következő bankszámlaszámokra juttathatja el: RO32BTRLRONCRT0295690001(lejes bankszámla), RO79BTRLEURCRT 0295690001 (eurós bankszámla), swift kód: BTRLRO22, név: Botorea Ana Daniela, telefon 0743-200 703.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
szóljon hozzá!