Fotó: Nyulas Piroska
A Felső-Nyárádmenti községben méltó módon ünnepelték meg vasárnap az immár fél évszázadot megélt embereket.
2015. május 11., 12:022015. május 11., 12:02
„36-on születtünk, ebből hárman már nem élnek, most 30-an gyűltünk itt össze. Ezt a találkozót minden évben megszervezik az itthon maradt ötvenévesek. Szép dolog emlékezni a múltról, felidézni az együtt töltött éveket, a gyerekkort. Iskola óta ez az első találkozónk, eddig még nem szerveztünk ilyesfajta összejövetelt” – mesélte szerkesztőségünknek Nyulas Gáspár, a főszervezők egyike.
A nem mindennapi eseményre Ausztriából, Magyarországról, illetve az ország több részén élők gyűltek ismét egybe az itthon maradottakkal, hogy együtt számot vessenek eddigi életükről, hálát adjanak annak tartalmasságáért. „Nagyon jó érzés itthon lenni, nagyon vártam már ezt a napot! Vannak olyan egykori társaim, akiket már 25 éve nem láttam, alig ismertem fel néhányukat. Most kimondottan ezért az eseményért utaztam haza, és nagyon boldog vagyok, hogy itthon lehetek. A soron következőknek kitartást és egészséget kívánok, mert ha egészség van, akkor minden megy magától” – nyilatkozta Orbán Margit, aki Ausztriából utazott haza.
Az ünnepség 11 órakor szentmisével vette kezdetét. Itt az egyházi kórus tisztelte meg a jelenlévőket összeállításával, a szertartás végén a község iskolásai tartottak rövid zenés, verses előadást. Ezt követte a csoportkép, majd a rokonok, ismerősök virágokkal, csokrokkal ajándékozták meg családtagjaikat, barátaikat, szomszédjaikat. Innen a temetőbe vezetett útjuk, koszorúkat vittek, megemlékeztek egykori társaikról is. Végezetül Vármezőbe mentek, ahol ünnepi ebéddel, mulatsággal folytatták a nosztalgiázást.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!