
Onkológiai rendelőkben és gyógyszertárakban tartott házkutatásokat kedden reggel hat megyében, köztük Maros megyében a DNA.
2015. július 28., 12:032015. július 28., 12:03
2015. július 28., 16:032015. július 28., 16:03
Hét megyében (Ilfov, Szeben, Maros, Szilágy, Kolozs, Beszterce-Naszód és Temes), valamint Bukarestben 61 helyszínen kezdett házkutatásba kereskedelmi társaságok székhelyein és magánszemélyek lakásán kedden reggel az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyosztálya. Olyan korrupciós tevékenységekkel kapcsolatba hozható ügyekben jártak el, amelyeket a 2012–2015 közötti időszakban követtek el. A házkutatások eszközölésében a DNA-t segíti a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), valamint a csendőrség különleges egységei – tájékoztatott a DNA közönségkapcsolati szolgálata.
A korrupcióellenes igazgatóság közszolgálati és tömegtájékoztatási szolgálata úgy nyilatkozott, hogy a kutatásokkal kapcsolatban akkor adnak ki közleményt, amint a körülmények ezt megengedik.
Nemhivatalos forrásokból kiszivárgott már kedden délelőtt, hogy a házkutatásokat onkológiai orvosi rendelőkben és gyógyszertárakban tartották. Ugyanezek a források tudni vélik, hogy a korrupciós jellegű cselekmények tárgya bizonyos gyógyszergyárak sikeres megvesztegető akciója. Arról lehet szó, hogy a gyógyszergyárak meggyőztek onkológus szakorvosokat, hogy az általuk ajánlott drága gyógyszereket írják fel a daganatos betegeknek. Az ügyészek alapos gyanúja az ügyben az, hogy anyagi haszon és jelentős pénzek elfogadása fejében egyes orvosok valóban csak a drága, a megvesztegető gyárak által előállított gyógyszereket írták fel a betegeknek.
A házkutatásokról bővebben olvashatnak a szerdai Vásárhelyi Hírlapban.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!