Fotó: Tamás Attila
Három diákot zártak ki a pótérettségi román írásbeli vizsgájáról hétfőn Maros megyében – tudtuk meg Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől. A diákok az okostelefonjuk használatával próbáltak csalni, de a felügyelő tanárok lefülelték őket.
2016. augusztus 23., 19:232016. augusztus 23., 19:23
2016. augusztus 23., 19:242016. augusztus 23., 19:24
A másoláson rajtakapott tanulók a következő két érettségiről lemaradnak, és törlik eddigi vizsgáik eredményeit, azaz amikor legközelebb érettségizni próbálnak, minden tantárgyból meg kell ismételniük a vizsgákat.
Az írásbeli kedden a magyar anyanyelv és irodalom vizsgával folytatódott, szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból mérik fel a diákok tudását, 26-án pedig a szaknak megfelelő választott tantárgyból vizsgáznak. Az oktatási minisztérium honlapján megjelenő forgatókönyv szerint az első eredményeket augusztus 29-én 16 óráig függesztik ki. Aznap lehet letenni az esetleges óvásokat is 16 és 20 óra között, augusztus 30–31-én kerül sor az óvások kivizsgálására, a dolgozatok újrajavítására, a végleges eredményeket szeptember elsején függesztik ki.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!