
Fotó: Nyulas Piroska
Rendszerint szeptember első hétvégéjén tartják Nyárádremetén a szüret ünnepét. Idén kilenc csőszpár készült megőrizni a jelképes szőlőst.
2015. szeptember 07., 19:312015. szeptember 07., 19:31
„Egy hónapja próbálunk minden este, a vasárnap kivételével. Kifejezetten nyárádmenti táncokat tanultunk, és arra törekedtünk, hogy a helyi kulturális értékeinket felelevenítsük, ápoljuk, életben tartsuk” – nyilatkozta Szopos Katalin tanítónő, aki már több mint tíz éve tanítja a regrutáknak a népdalokat, néptáncokat.
Hogyan néz ki egy modern kori csősz napja? Először is szép ruhát vesz, fényes csizmát húz, árvalányhajas kalapot tesz, cifra mellényt ölt. Majd a lányos házhoz megy, ahol gyönggyel kivarrt monogramos szívet kap, farkasfogas piros szalagot tesznek mellényére. Innen szentmisére igyekeznek, mert nemcsak a testet, a lelket is szépen fel kell öltöztetni. Ahogy ott várják a templom udvarán a harang hívó szavát, öröm nézni a vidám hangulatú, cseverésző, csillogó pártájú, bő szoknyájú fiatal lányokat, deli ifjakat. Délután a falu határában lovagolnak, családjaikkal, barátaikkal fényképezkednek. Innen útra kelnek, hogy a helybélieket az esti bálba hívják. Közben a járókelőket szőlővel, borral kínálják. Este gólyát táncolnak, népdalokat énekelnek, előadják az eddig tanultakat.
Az esti mulatság tíz órakor vette kezdetét. Kihirdették az első szőlőgerezd árát 400 lej értékben. Ebből természetesen illik alkudozni, sőt a csőszök is engedékenyek, hajlandóak a mindkét fél részére kedvező kiegyezésre. Végül az első gerezdet 250 lejért vásárolták meg a nyárádköszvényesi regruták. Innentől kezdődött a többi szőlőgerezd kiárusítása, mely reggelre egy lejig csökkent. Éjfélkor a gólyatánccal nyílt az előadás, majd nyárádmenti darabokkal folytatódott. A bál virradatig tartott igen jó hangulatban, a csőszök pedig köszönik mindenkinek, hogy megtisztelték őket jelenlétükkel.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!