Novák József alkotásaiból nyílt kiállítás

Plakátokból, grafikákból, címerekből, kisplasztikákból, hologramokból állított össze gyűjteményes kiállítást a G-Caféban Novák József, aki a legkorábbi munkáitól a legújabbakig ízelítőt mutat be alkotásaiból.

Antal Erika

2015. szeptember 01., 21:152015. szeptember 01., 21:15

A jelenleg kultúrkocsmaként működő kávézó egykor Simon Endre, Magyarországra áttelepedett képzőművész lakása volt, ahol frissen diplomázott designerként Novák József gyakran megfordult. „Sokat tanultam ebben a házban, az egyetem elvégzése után segédkeztem a kiállítások megszervezésében, a képeknek a falakon való elhelyezésében. Annyira, hogy az egyik kiállításom megnyitóján, miután Simon Endre már rég elköltözött Marosvásárhelyről, azt kérdezte valaki tőlem, hogy Endre hol van? Mondtam, nem tudom, hol van, de nincs Marosvásárhelyen. A tárlatom berendezésének koncepciója ugyanis őt idézte” – mesélte a képzőművész, aki most mintegy harminc munkájával díszítette ki a kávézó, az egykori műteremlakás falait.

A leghamarabb szembetűnő mű a két nagyméretű plakát, amelyeket a Kultúrpalota százéves évfordulójára készített.  A Bernády-építtette városházáról és Kultúrpalotáról egy-egy sorozat készült, amelyek a külső- és belső ornamentikát mutatják be, ezekből  látható néhány darab. Novák József, aki a Maros Megyei Múzeum munkatársa, számos múzeumi rendezvény plakátját tervezte. Közülük most a  legszebbek láthatók, például a Múzeumok Éjszakája, tudományos konferenciák, kiállítások plakátjai. A címerei közül a Rákóczi család címereit állította ki a címerkészítéssel is foglalkozó Novák, aki saját ujjlenyomatából elkészítette az önarcképét is, nesszkávéval pedig az amerikai szimbólumot, a Szabadság-szobrot festette meg, amely szeptember 11-én kezében nem könyvet, hanem fegyvert tart. Háromdimenziós alkotásai, kisplasztikái, számítógépes hatású grafikái, hologramai egyedi hangulatot nyújtanak a kávézó félhomályos termeinek.

A Fúziók című, madarakat ábrázoló munkájáról elmondta, hogy azt 1973-ban, kilencedikes korában festette, amikor még csak nem is sejtette, hogy egyszer majd képzőművész válik belőle és egyéni kiállítása lesz. Felnagyította, egy-két ecsetvonással igazított rajta, de a lényeg az negyven évvel ezelőtt készült – mondta. Mint a Novax rockegyüttes alapítója az első koncertplakátok is felkerültek a falra, ahogy az együttes fennállásának a 25., illetve a 30. évfordulójára készítettek is.

A kiállítás létrejöttében Plájás István fotó- és Csatlós Levente képzőművész is közreműködött.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Hirdetés