Fotó: Boda L. Gergely
A Bolyai udvarán és a Kultúrpalotában találkoztak a marosvásárhelyiek, azok, akik itt élnek és azok, akik a világ más-más tájairól jöttek haza. A baráti találkozásokat és beszélgetéseket művészi műsorok tették még színesebbé.
2015. augusztus 30., 15:252015. augusztus 30., 15:25
Fergetegesre sikeredett a Vásárhelyi Forgatag keretében szervezett 3. Marosvásárhelyiek Világtalálkozója a hétvégén. Az itthon maradottak mellett a legtöbben Magyarországról érkeztek, de sok visszatérő jött Európa más országaiból, illetve Amerikából, Ázsiából is. A szervezők változatos programmal tették még vonzóbbá a találkozót, minden hazatérőnek és itthoninak igyekeztek a kedvében járni, ahogy a fiatalok és idősek szórakoztatásáról is gondoskodtak.
Ahogy azt mi is tapasztaltuk szombat reggel, és Kirsch Attila, a világtalálkozó programfelelőse is szóvá tette, a polgármesteri hivatal éppen a találkozó ideje alatt javíttatta a Bolyai Farkas Gimnázium bejárata előtti útszakaszt. Egész héten szünetelt a munka a Bolyai térnek azon a részén, ám szombat reggel a munkagépek az iskola bejárata előtt, illetve közvetlen a járda mellett dolgoztak, és mihelyt véget ért az udvaron a műsor, a munka is abbamaradt. Ezért Kirsch Attila külön „megköszönte” az útjavítóknak és a polgármesteri hivatalnak a „figyelmességet”.
A Bolyai udvarán jó hangulat uralkodott, a Nosztalgia kávézó megtelt, a résztvevők a B. Fülöp Erzsébet által rendezett és vezetett műsoron szórakoztak, illetve nosztalgiázva idézték azt a Marosvásárhelyt, amely már többnyire csak az emlékekben él, vagy beszéltek a jelenükről, arról, hogy ki hol él, mit csinál, családról, hobbiról, munkáról.
A Kultúrpalota nagytermében Nagy István és Fodor Piroska műsorvezető páros a nagyszínpadon sorra jelentette be a fellépőket. Elsőként Kirsch Attila köszöntötte a testvértelepülések képviselőit. Zalaegereszeget, a tavalyi találkozó díszvendégét, Baját, az idei díszvendéget, illetve Kecskemétet, amely a jövő évi találkozó díszvendége lesz. Az értékekről, azokról a kincsekről beszélt, amelyeket egymással megosztunk, mert „bárhogy alakul a sorsunk, egymásért felelősek vagyunk” – fogalmazott Kirsch Attila. A bajai vendégek részéről Csubákné Besesek Andrea alpolgármester köszönte meg a meghívást, majd Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja debreceniként szólt az egybegyűltekhez: érti, érzi, milyen marosvásárhelyinek lenni, évről évre találkozni. Az ünnepi szónoklatok után a Bekecs Néptáncegyüttes fellépésével kezdődött a műsor, amely nép- és klasszikus zenét, verset, operettet, humoros jelenetet foglalt magába.
Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
szóljon hozzá!