Nincs mód a segesvári fesztivál megszervezésére

Még nem kapott értesítést Liviu Pancu arról, hogy elmarad a hétvégére tervezett Segesvári Középkori Fesztivál, de a szerződést sem kötötte meg az általa vezett Scena Színház Egyesülettel a segesvári polgármesteri hivatal – számolt be a színész-rendező.

Antal Erika

2016. július 26., 19:552016. július 26., 19:55

2016. július 26., 19:562016. július 26., 19:56

Sajtótájékoztatóján az újságíróknak Pancu középkorinak minősítette azt, ahogy a segesvári városháza az általa kitalált és 23 éven át megszervezett fesztivál mostani rendezvényéhez viszonyul. A színész elmondta, három hónappal ezelőtt a kiírt pályázaton az ő egyesülete nyerte el a szervezés jogát. Akkor az erre hivatott bizottság az ő pályázatát tartotta a legjobbnak és a 400 ezer lejes költségvetésből 130 ezer lejt, vissza nem térítendő támogatásként ítélt meg az önkormányzat a városi büdzséből.

Egy kis idő elteltével az a két pályázó, amely nem nyert, megóvta a döntést, ám egy újabb bizottság újból a Pancuék tervét találta a legjobbnak, hogy a Segesvári Középkori Fesztiválként a város arculatát jelentősen meghatározó rendezvénysorozatot megszervezzék július utolsó hétvégéjén, 28. és 31. között.

„Miután kétszer értesítettek, hogy mi vagyunk a nyertesek, azt olvasom a sajtóban, hogy elmarad a fesztivál vagy egy másik időpontban kerül rá sor” – mutatott rá Liviu Pancu, hangsúlyozva, hogy hivatalosan még senki nem szólt neki arról, ami a sajtót már napok óta foglalkoztatja. Sőt arról is tudomása van, hogy a segesvári önkormányzat a július 22-re kiírt rendkívüli ülést nem tartotta meg, és legközelebb éppen július 28-án, csütörtökön ülésezik.

„Ez azt jelenti, hogy ha reggel eldöntik, hogy támogatják a fesztivált, jóváhagyják azt, akkor én délután hozzáláthatok a kezdéshez” – mondta Pancu, akitől az újságírók azt kérdezték, mit tesz most. Konkrét választ nem adott, csupán azt magyarázta, hogy a külföldi művészek, akiket Bulgáriából, Magyarországról, Németországból és Spanyolországból hívott, várják, hogy döntés szülessen: jöjjenek-e vagy sem. Mint ahogy a fesztiválon résztvevő hazai kézművesekről sem lehet tudni, mit tesznek, hiszen – akárcsak a külföldiek, – nekik is már szerdán itt kellene lenniük, hogy a rendezvény nyitására, csütörtökre készen álljanak.

Tóth Tivadar, Segesvár alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, a fesztivál nem marad el, csupán egy későbbi időpontra halasztják, valószínűleg szeptemberre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.

Néptánc és zongorakoncert Szovátán
Néptánc és zongorakoncert Szovátán
2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

2025. július 10., csütörtök

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok

Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok
2025. július 10., csütörtök

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után

Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után
2025. július 10., csütörtök

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben

Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben
2025. július 10., csütörtök

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák

Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák
2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton